Tarlós: a főváros nem vállal felelősséget a továbbiakban a 3-as metró felújításának esetleges csúszása miatt

A főváros a továbbiakban nem tud felelősséget vállalni a 3-as metróvonal felújításának esetleges csúszása miatt - mondta Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.tarlósMinden további csúszást olyannak kell minősítenem, hogy a "főváros nem tudja és nem is hajlandó vállalni a felelősséget érte" - jelentette ki Tarlós István, aki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, a 3-as metró felújítása kapcsán tett nyilatkozatára reagált. Úgy fogalmazott: amit Lázár János akkor elmondott, "abból gyakorlatilag semmi nem igaz", minden okirat ez bizonyítja.

Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul, mert a kialakult helyzet és a kommunikáció tarthatatlan. Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatón a budapesti busztendert illetően kérdésre elmondta: a főváros által kiírt közbeszerzés jó néhány indulót kizárt, piacszűkítő és versenykorlátozó közbeszerzés volt, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság leállította a tendert, és most új közbeszerzést kell kiírni vagy javítani kell ezeket a hibákat. Reálisan jövő nyár előtt meg sem kezdődhet a metrófelújítás - jelezte.

Tarlós István minderre reagálva azt mondta, hogy mint a Tanú című filmben, Lázár János az ítéletet olvasta fel a vádirat helyett. A főpolgármester közölte, a 3-as metró infrastruktúrájának felújításához kapcsolódó kivitelezési tenderek mindegyikét kiírták már.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezeket a főváros honlapján közzé is teszik.

Lázár János abban is téved, hogy minden anyagi fedezetet biztosított a kormány. Kormányhatározat valóban van arról, hogy biztosítani fogják a fedezetet, ezért elindíthatóak a közbeszerzések, de "ez a pénz még egyelőre nincs a kasszában" - mondta.

A metróvonal felújítása miatt szükség szerelvénypótlás kapcsán Tarlós István úgy fogalmazott, hogy "ami ebben a buszos ügyben történik május óta az az én szellemi képességeimet messze meghaladja". Tarlós István elmondta, hogy buszszolgáltatásra vonatkozó közbeszerzés felfüggesztését Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezte a Volán érdekében.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) nem érvénytelenítette, hanem csak azért függesztette fel az eljárást, hogy megvizsgálja a tendert - közölte megjegyezve azt, hogy a KDB az előzetes véleménykérésnél ezt az eljárást már jóváhagyta, semmilyen kifogást nem emelet, tehát most a saját jóváhagyását kellene megsemmisítenie. Nem is beszélve arról, hogy lekéstek minden határidőt, és ez már önmagában megkérdőjelezi az eljárást - tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a főváros a felújítás miatti szerelvénypótlásra csuklós buszokat akart vásárolni, és nem szolgáltatást akart rendelni. Hozzátette azt is, hogy szívesen vásárolnának magyar buszokat, de csak létezőket tudnak megvenni.

Tarlós István azt mondta: nem igaz Lázár János azon kijelentése sem, hogy a főváros által kiírt közbeszerzés piacszűkítő és törvénytelen. Júniusban megvolt az előzetes meghirdetés, erre a Volán be is jelentkezett, júliusban megtörtént a részvételre való meghívás, erre a Volán szintén jelentkezett.

A cég rég elindíthatta volna a feltételes közbeszerzését, de júniustól szeptember 22-ig nem csinált semmit - mondta Tarlós István hozzátéve, hogy a cégnél szeptember 22-én indították el a közbeszerzését, majd 23-án "betámadták" a KDB-nél az eljárást.

Közölte, értelmezhetetlen, hogy a "betámadás" után a Volán szeptember 26-án beadta a pályázatát. Kérdésre válaszolva elmondta, a KDB még nem döntött az ügyben, és, ha bizottság "az életszerűségnek" megfelelően dönt, akkor még nem biztos, hogy lesz csúszás. Az ügyben Budapesti Közlekedési Központ a KDB-hez észrevételt juttatott el, ebben felvetéseket is megfogalmaztak, mint például azt, hogy érdemes lenne a kezdeményező illetékességét vizsgálni.

A római-parti mobilgát ügyében Tarlós István arról beszélt, hogy jogszabályi változások miatt olyan tervezési anomáliák, "objektív akadályok" képződtek, amiket nem egyszerű áthidalni. A tervezői állásfoglalásban leírt feladatok túlmutatnak a tervezési területen, azaz az árvízvédelmi mű tervezése jelenleg olyan feladatok teljesítésétől függ, amelyek a szerződésben foglalt feladatokon túlmutatnak - mondta.

A főpolgármester közölte, a körülmények miatt a felek a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetését javasolják a jövőre nézve a neki küldött jelentésben. Továbbá azt is javasolják, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-t bízzák meg a tervezési folyamat gondozásával, és a társaságon keresztül javasolják bevonásra szakértőként a műszaki egyetemet, a fővárosi katasztrófavédelmet és a szükséges közreműködő szaktervezőt.

A jelentés szerint a tervek ebben a konstrukcióban három hónap alatt befejezhetők - mondta.
Tarlós István közölte azt is, jóváhagyta az a javaslatot is, amely szerint még egy szaktanulmányt készítetnek a Nánási úti - Királyok útjai nyomvonalon történő védekezés lehetőségeinek, esetleges előnyeinek és akadályainak az alátámasztására.

A hulladékgazdálkodás kapcsán Tarlós István elmondta, megszületett a kormánnyal a megállapodás arról, hogy az előzetes számítások szerint közel 10 milliárdos veszteséget 1,9 milliárdra csökkentik, és ennek kompenzálásra plusz 2,5 milliárd forintos fejlesztési támogatás kap a főváros, amelyben - az országban egyedülálló módon - a számlázás nem negyedévente, hanem havonta történhet.

Közölte azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadott egy ellenzéki javaslatot, amely a hulladékdíjjal kapcsolatos további egyeztetésre kérte fel. Tarlós István a sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy nemmel voksol a vasárnapi népszavazáson.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com