Tarlós: aki aluljáróban tartaná a hajléktalanokat, az rosszakarójuk

A főpolgármester szerint, akik a hajléktalanokat arra inspirálják, hogy ne menjenek be az ellátó intézményekbe, azok az érintettek ellenségei.


tarlós istvánTarlós István hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában az MSZP és a DK aluljárókkal kapcsolatos állásfoglalására, illetve akciójára utalva azt mondta: azok bontogatják a korlátokat, akik évtizedeken át nem oldották meg a hajléktalanproblémát.

Szavai szerint a főváros milliárd körüli összeget szánt az ellátó hálózat bővítésére, fejlesztésére, gondoskodik az érintettek élelmezéséről, biztonságáról és foglalkoztatja őket.     Azok az emberek, akik csak a hatalomnak akarnak kellemetlenkedni és arra inspirálják a hajléktalanokat, hogy ne menjenek be az ellátó intézményekbe, hanem inkább lakjanak az aluljáróban, sokkal rosszabb körülmények között, azok ellenségei, rosszakarói az érintetteknek – mondta a városvezető.
Tarlós István utalt az alapvető jogok biztosával való vitájára is. Megjegyezte: az ombudsmant 200-300 ember választotta meg, Budapest főpolgármesterét pedig több százezer. "Az ombudsman feltehet kérdéseket, lehet egy véleménye, elmehet árulkodni az Alkotmánybírósághoz, de ő nem a felettesünk" – jelentette ki Tarlós István, hozzátéve, a főpolgármesternek a többség érdekeiről is gondoskodnia kell.

Hozzászólások

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Airbnb-s lakásba törtek be

Airbnb-s lakásba törtek be

A VII. kerületi rendőrök elfogták azt a három férfit, akik egy rendszeresen bérbe adott kerületi lakásból loptak.

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

Kiürítés és lezárás a XII. kerületben

II. világháborús bomba hatástalanítása miatt kiürítik és lezárják a főváros XII. kerületének egy részét 2026. február 20-án.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Szemfényvesztés a kasszáknál

Szemfényvesztés a kasszáknál

Egy 26 éves nő a figyelem elterelésével és „eltűnő” bankjeggyel lopott országszerte több üzletben.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Cipőnyom a kirakaton

Cipőnyom a kirakaton

Törtek-zúztak Komáromban, de végül a saját lábbelijük buktatta le őket.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

http://ujhazak.com