Tarlós István veszélyben érzi a 3-as metró felújítását

Veszélyben érzi a 3-as metróvonal infrastrukturális felújításának programját Budapest főpolgármestere.tarlósTarlós István pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "most már komolyan kezdem veszélyben érezni ezt a projektet". Mint mondta, van olyan érzése, hogy "egyesekben van szándék a meghiúsításra", és ennek könnyen lehet következménye a 3-as metró leállítása.

A főpolgármester közölte, azért fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz a 3-as metró ügyében, mert nem maradt más választása; úgy látja, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter "a szemébe nevet a budapestieknek, és egyszerűen gúnyt űz ebből 3-as metró problémából".

A Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva Tarlós István közölte: a miniszter buszvásárlásra szólítja fel folytatólagosan már fél éve, miközben május óta érvényben van egy kormányhatározat, amely az egyedüli lehetséges forrásból, az Európai Beruházási Bank hiteléből megtiltja mindenféle busz vásárlását.

Ez nem zavarta a minisztert, hiszen csütörtökön is felhívta a figyelmet arra, szeretné, ha a saját tiltásuk ellenére buszokat vásárolnánk - jegyezte meg.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A 3-as metróvonal felújítása miatti szerelvénypótlást megoldandó szolgáltatásvásárlás kapcsán hangsúlyozta: türelmesen vártak fél évig, szerdán a Fővárosi Közgyűlés kénytelen volt lépni, mert nem lehet tovább húzni azt időt.

"Kiszálltunk végleg a szolgáltatásvásárlásból, összekaparjuk, ami van" - fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: ha egy szakaszra való járművet össze tudnak szedni, akkor megpróbálnak nekifognia kivitelezésnek, ha a másik akadály, az állomásokra adott magas árajánlatok kapcsán felmerült probléma is elhárul.

Tarlós István kitért arra is, fél évet adtak arra, hogy a "kormány jóhiszemű tagjait félrevezető kevésbé jóhiszemű tagjai" bebizonyítsák, hogy vannak magyar buszok. A főpolgármester szerint, ha "egyeseknek" sikerül ellehetetleníteni a metróprojektet, akkor tönkreteszik várost, de rettenetes károkat okoznak a kormánynak is.

Mint elmondta, a metrófelújítás kapcsán a szerelvénypótlás mellett a másik probléma az, hogy magas árajánlatok érkeztek az állomásokra. Egyesek azt mondják, biztos a mérnökár rossz, és a piacnak van igaza. "Sohasem mondtam, és most sem mondom azt, hogy bárkik kartelleznének (...), de azt tény, hogy nagyon egyformák az ajánlatok" - fogalmazott.

Tarlós István rámutatott: az ellenőrző cég hasonló árat számított ki, mint a mérnökár. Információ szerint ezek a magas árajánlatok azért nem védhetők meg, mert sem anyagminőség-változással, sem technológiaváltozással nem támaszthatók alá.

Kijelentette: ha meg kell állítani idő előtt a metrót, és tovább folyik a szándékos időhúzás, akkor "alig hiszem, hogy ezt következmények nélkül lesz 2018 tavaszán". A hulladékgazdálkodási díjakról közölte, választ kaptak a törvénymódosító kezdeményezésükre a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-től, és ebben "egészen gyerekesnek tűnő és az önkormányzati törvényben foglalt fővárosi feladatokkal össze nem egyeztethető válaszokat kaptak" arra, hogy miért nem támogatják a módosítást.

Tarlós István azt mondta, az NHKV indoklása számára teljességgel elfogadhatatlan.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com