Tarlós: jelenleg is tart a panelprogram

Jelenleg is tart az állam által támogatott panelprogram, amely a panelos épületek energiatakarékosságra törekvő felújítását - szigetelés, nyílászárók, homlokzatok - jelenti - közölte a főpolgármester kedden az MTI-vel.Tarlós István a közleményben azt írta, Kálmán Olga, a DK által támogatott független főpolgármester-jelölt hétfőn "bágyadtan bejelentette", hogy a főpolgármester leállíttatta a panelprogramot. "Bizonyosan nem állítottam le ilyeneket, annál is kevésbé, mert nem is állt volna módomban" - fogalmazott a főpolgármester.

    
Ismertette, a több mint 900 000 budapesti lakásból összesen 1200 van a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában - jellemzően azok sem emeletes panelházakban -, és általában a panelos társasházakban is kisebbségben vannak a budapesti önkormányzatok, ezért nincsenek döntési helyzetben. Úgy vélekedett, "Kálmán asszony" környezetében valaki arra emlékezhetett, hogy - mint írta - nem tudja, hol és miért, valaki kitalálta: a tízemeletes panelos épületek felső két szintjét le kell bontani.
    

A főpolgármester ezt sem tudta volna megakadályozni, de - közleménye szerint - egy kérdésre válaszolva akkor azt mondta: ha statikai szempontok nem indokolják, értelmetlen, mert ettől nem nőne, hanem csökkenne a lakásszám. "Ha ez panelprogram? Ha ez leállítás?" - zárta közleményét Tarlós István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com