Tarlós: Karácsony Gergely járatlan a fővárosi ügyekben

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje járatlan a fővárosi ügyekben, azokról alig van szó a kampányában, ugyanakkor zuglói modellről beszél, miközben az általa vezetett XIV. kerületben "kaotikus állapotok vannak" - mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.Karácsony Gergely állami kérdéseket vesz elő, kvázi miniszterelnöki kampányt igyekszik folytatni. Az emberek "negatív zsigeri reflexeivel próbál provokálni" - értékelt Tarlós István, hozzátéve, hogy "ez nem is csoda", hiszen Karácsony Gergely járatlan a fővárosi ügyekben, gyakorlatilag öt évig nem érdekelte és nem vett részt a fővárosi munkában, 2018-ban a Fővárosi Közgyűlés egyetlen egy ülését nem ülte végig.

    
Tarlós István "több mint gyanús" dolgokról is beszélt a XIV. kerület működéséről szólva, és ezek között említette "a majdnem egyedülálló parkolási skandalumot", továbbá a fiktív szerződéseket, "hátak mögött lesztornózott" számlákat, amelyeknél a teljesítés határideje korábbi, mint a számla kiállításának határideje.
    

"Ha van abnormálisan működő kerület, az éppen Zugló" - fogalmazott, majd hozzátette: zuglói modellről beszél Karácsony Gergely, miközben a kerület teljesen átláthatatlan, olyan, hogy zuglói modell nincs, "ez kamu".

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Tarlós István rámutatott arra is, hogy Zugló az egyetlen kerület, amelyikkel szemben a megyei jogú városok és a kerületek közül fizetésképtelenség megállapítását kezdeményezték bíróságon. "Zugló egészen képtelenül működik". Karácsony Gergely már három hónapja nem adja ki a gazdálkodásra vonatkozó alapadatokat, a kerület honlapjáról az adatok nagy részét törölték - mondta.
    

Tarlós István kitért arra is, hogy Karácsony Gergely összekever és összemos fogalmakat, mint például amikor arról beszél, hogy  a fővárosnak nagyobb a hitelállománya, mint Zuglónak. A fővárosnak valóban vannak hitelei, de ezek nagyon jól kezelhető fejlesztési hitelek. Zuglóban más a probléma, a kerületnek súlyos működési problémái vannak, nem tudja fizetni a számlákat - mondta el a főpolgármester.
    

Tarlós István szólt arról is, hogy Zugló korábban "nagy hanggal kijelentette", hogy évi száz bérlakást épít majd, mára ebből ötszáznak kellene lennie, de egy darab sem épült. A kerület több mint egy éve nyert pénzt pályázaton 25 bérlakásra, amiből egyetlen egy sem készült el ideáig, ellenben eladtak 70 lakást - fűzte hozzá.
   

Továbbá a zuglói Pillangó parkban rengeteg fát kivágtak egy befulladt projekt miatt és a kerület a maga erejéből egy méternyi kerékpár utat sem épített öt év alatt - folytatta a főpolgármester, aki úgy fogalmazott: "ez kétségbevonhatatlan tény, nem egy személy minősítése: Zuglóban szó szerint kaotikus állapotok vannak."
    

Tarlós István azt mondta: a főpolgármesterség "nem egy celeb funkció", nem lehet blöffökből megélni. A főpolgármesteri munkához ismerni kell a rendszert, a saját jogosítványokat, a Fővárosi Közgyűlés, a Főpolgármesteri Hivatal és a fővárosi cégvilág működési rendjét, tisztában kell lenni az adottságokkal és a pénzügyi lehetőségekkel.
    

Főpolgármesterként sokat kell következetesen dolgozni, "és valamilyen mértékben ki kell jönni a kormánnyal mindenféle vita ellenére, mert ha nem, akkor abból a városnak súlyos kára származik" - fogalmazott. Tarlós István a Kossuth rádió a Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról, hogy Berki Krisztián korábbi labdarúgó, médiaszemélyiség is elindul a főpolgármester választáson, azt mondta: indulása "kedvesen színesíti a palettát". Ugyanakkor - jegyezte meg - a főpolgármester-választás sokáig nagyon komoly dolog volt, de most "valahogy egy kicsit megváltozott a helyzet".
    

A kihívók jelenlegi névsorát tekintve Bokros Lajos, a 2014-es ellenzéki főpolgármester-jelölt volt az utolsó, akinek tényleg volt fogalma a rendszerről, és a kampányban várospolitikai ügyekről beszélt - mondta, hozzátéve, hogy a főváros egészének áttekintéséről Karácsony Gergelynek is alig van több fogalma, mint akár Puzsér Róbertnek.
    

Tarlós István szerint Budapest egészéről Karácsony Gergelynek körülbelül akkora áttekintése van, mint például egy hipermarket egészéről annak az embernek, aki a hipermarket földszinti hátsó sarkában "a locsolócső, madárfürdető részlegét vezeti". Kerüli, hogy a városról beszéljen, és olyan állami kompetenciákat próbál előrángatni, amely kérdésekben a főpolgármesternek nincs kompetenciája, mozgástere - mondta.
    

A Szentendrei út felújításáról és az ottani tervezett fakivágásról szólva elmondta, kiderült, hogy az ügyben teljesen alaptalan volt az ügyészségre tett bejelentés. Ez egy közhasznú beruházás, ahol minimális fakivágás lesz, és ezt is az utasítására felülvizsgálják - közölte Tarlós István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com