Tarlós reményei szerint hamarosan kiderül a kormányzati szándék a buszbeszerzés ügyében

Tarlós István reményei szerint a következő két hétben kiderül, hogy pontosan mit akar a kormány a 3-as metróvonal rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlás ügyében.tarlósA főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "azt remélem, hogy (...) pontosan tudunk tájékozódni, hogy mit is akar a kormány, mert ebben a pillanatban ez nekem nem egészen világos". Ha a kormány magyar buszokat akar, akkor miért azt kérik, hogy szolgáltatást vásároljunk? - tette fel a kérdést Tarlós István, aki hangsúlyozta: ha két hét múlva sem születik döntés az ügyben, akkor veszélybe kerül a 3-as metróvonal felújításának kezdete.

Mint mondta, az Európai Beruházási Bank hiteléből a vásárlási tilalom általában a buszokra vonatkozik, így ez a MABI-BUS Kft. járműveire is vonatkozik. Tarlós István szerint a drágább szolgáltatásmegrendelésről akkor lehet beszélni, ha a kormány garanciát vállal a szolgáltatási szerződésből következő többletköltségek megtérítésére.

A határidő tekintetében azonban maradnak bizonytalanságok ez esetben - fűzte hozzá.

A nemzeti buszgyártási stratégiáról szóló szerdai kormánydöntéssel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta, a kabinet távlati elképzeléseit "messzemenőkig" támogatja, ugyanakkor az, ami kormányzati elképzelés szerint országos szinten évek múlva pozitív lehet, még nem biztos, hogy a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében a fővárosnak kedvező. Budapestnek most kell 150 busz, nem pedig 1-2-3 év múlva - közölte.

Tarlós István azt mondta, hogy "magyar buszgyártás nincs", külföldi alkatrészekből van magyar összeszerelés. Ha a Kormányinfón elhangzottak szerint Magyarországon van 8-10 magyar cég, amelyik buszt gyárt, akkor ezek a cégek miért nem indultak el a BKV tenderén? - tette fel a kérdést.

Kiemelte, a MABI-BUS Kft. és a lengyelek ugyanazokból az alkatrészekből szerelik össze a buszt. A magyar cég ajánlata nem készre szerelt buszokról szól, és jóval drágábbak ezek a buszok, mint a lengyelek. A lengyelek határidőre szállítanák a 150 buszt, addig a 180 nap alatt a MABI-BUS Kft. 48 autóbuszt tud ajánlani - közölte Tarlós István.

A főpolgármester úgy fogalmazott, "ha lenne, volna magyar buszgyártás, akkor nagyon szívesen vennék magyar buszokat, de akkor viszont nem értem, hogy a kormány miért tiltotta meg általában a buszvásárlást" - fogalmazott Tarlós István. Hangsúlyozta: abban érdekelt, hogy a leggazdaságosabb és legbiztosabb megoldást válasszák.

Ha a kormánnyal sikerül a koncepciókat egyeztetni, és összhangba hozni a reális lehetőségekkel és kockázatokkal, akkor két hét múlva születhet egy mindenkit megnyugtató döntés - mondta Tarlós István. A főpolgármester közölte azt is, hogy lesz hivatalos átadási ünnepség a felújított Széll Kálmán téren.

A felújítás - a főváros önhibáján kívül - három hónapot csúszott. A hivatalos átadás azt követően lesz, hogy a garanciális javításokat befejezik egy-két héten belül - jelezte. A római-parti védmű kapcsán közölte, hogy a látványtervek ismeretében közvélemény-kutatást végeznek majd az ott élők körében.

A Déli pályaudvar esetleges jövőbeni bezárásáról szólva elmondta, véleménye szerint alapjában véve jó gondolat, hogy a pályaudvar funkciót áthelyeznék Kelenföldre. Ez már régen felmerült, de hogy miként bonyolítják le, az már más kérdés - jegyezte meg. Rámutatott arra, hogy nem a főváros döntése és kompetenciája, hogy bezárják-e a pályaudvart.

Tarlós István közölte azt is, hogy elkészült a fővárosi hajléktalanprogram, ezt majd később ismertetik.
Mindezekről a főpolgármester a kéthetente megtartott, szokásos sajtótájékoztatóján - rendhagyó módon - mindvégig kérdésekre válaszolva beszélt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com