Tarlós: szükség van Széll Kálmán típusú vezetőkre

Ma is szükség van Széll Kálmánhoz hasonló, méltóságot sugárzó vezetőkre, akik rendszerető közszolgaként teszik a dolgukat - mondta a főpolgármester csütörtökön, a dualizmus korának pénzügyminiszterét, kormányfőjét ábrázoló szobor budapesti átadóján.Tarlós István a Széll Kálmánról elnevezett téren mondott beszédében hangsúlyozta, az elmúlt évszázadok tapasztalata alapján lényegesen több figyelmet érdemelnének a reálpolitikában alapos munkát végző, szorgalommal és szaktudással rendelkező politikusok.


Széll Kálmán is ilyen államférfi volt, akinek jelentősége annak ellenére vitathatatlan, hogy nem volt lánglelkű forradalmár, nem vezetett győztes hadseregeket. Nevéhez fűződik ugyanis az 1873-as nagy krach után kialakult pénzügyi válság kezelése, az államháztartás rendbetétele, az állami bevételek jelentős növelése, a pénzügyi igazgatás átszervezése - fejtette ki a főpolgármester.

    
Hangsúlyozta, a néhány éve felújított Széll Kálmán tér újabb fontos elemmel gazdagodott a politikus szobrának átadásával. Tarlós István reményét fejezte ki, hogy az arra járókban tudatosulnak a Széll Kálmán alakjából sugárzó, ma is aktuális értékek.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Felidézte, Széll Kálmán Tisza Kálmán kormányának pénzügyminisztere, majd 1899-1903 között miniszterelnök volt, emellett a Magyar Tudományos Akadémia tagja is.
    

Emlékeztetett arra is, nevéhez fűződik az 1878-ban létrejött pénzügyi és gazdasági kiegyezés Ausztriával. Modern politikus volt, akit kortársai nem véletlenül neveztek tanácsadónak - mondta a főpolgármester, hozzátéve, Széll Kálmán tisztessége még a régi normák szerint is mindvégig kétségbevonhatatlan volt. Megjegyezte, Széll Kálmánt 1893-ban Lipót-renddel, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjével tüntette ki Ferenc József.
    

Tarlós István arra is kitért, hogy Széll Kálmán politikája egy évszázaddal később példát adott a 2010-ben hatalomra kerülő kormánynak, amelynek - a dualizmus korának egyik legsikeresebb politikusához hasonlóan - komoly eladósodással, nagy költségvetési hiánnyal kellett szembenéznie. A főpolgármester elmondta, Buda legforgalmasabb tere 2011 áprilisában vehette fel ismét Széll Kálmán nevét, a most átadott szobrot pedig 16 alkotó 17 pályaműve közül választották ki. A győztes Tóth Dávid szobrászművész alkotása lett, amely a bírálóbizottság szerint realisztikusan idézi fel a dualizmus korának politikus eszményképét, háttérben a Vasárnapi Újság lapjaival.
    

Varga Mihály pénzügyminiszter beszédében úgy fogalmazott, tagadhatatlan a párhuzam Széll Kálmán és a "polgári kormány" 2010 utáni válságkezelő politikája között, hiszen az államkassza mindkét esetben üres volt, az előző kabinetek külföldi hitelekért "házaltak", az adósság az egeket verte, a hatalmas munkanélküliség pedig emberek tömegeit sodorta reménytelen helyzetbe.     
    

Kiemelte, az idő bizonyította, hogy a kabinet - Széll Kálmánhoz hasonlóan - jó döntéseket hozott, a magyar gazdaság ugyanis növekedési pályára állt, egyre többen tudnak elhelyezkedni, az államadósság és a költségvetési hiány pedig csökken. Ehhez meg kellett teremteni a magyar gazdaságpolitika függetlenségét, a korábbi eladósodásra és a privatizációra épülő gazdaságot pedig a munkára és megtakarításokra kellett alapozni - fejtette ki.
    

A tárcavezető hangsúlyozta: a kommunizmus idején a magyar identitást jelentő hagyományokat, például a dualizmus korának eredményeit is ki akarták iktatni az emlékezetből. Így lett az Andrássy út Népköztársaság útja, az Erzsébet tér Engels tér, a Széll Kálmán tér pedig Moszkva tér - sorolta. Hangsúlyozta, most is dolgozni kell azért, hogy jóvá lehessen tenni a kommunizmus magyarság ellen elkövetett bűneit, amelyek egyike a nemzeti múlt folyamatosságának tagadása, és a kiemelkedő magyar történelmi személyiségek eredményeinek elhallgatása.
   

Varga Mihály szerint az önállóság, a saját érdekeken alapuló döntés jogának feladása súlyos veszélyt jelent a magyarságra ma is, amikor a nemzeti önrendelkezés, a keresztény kultúra megóvásán kell dolgozni. A pénzügyminiszter kijelentette, Széll Kálmán szobrának átadásával teljessé vált a róla elnevezett tér felújítása, egyúttal a magyar történelem is arcot kapott.
    

Kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetési javaslat a gyermeket nevelő családok támogatását, a gazdaság növekedési ütemének fenntartását, Magyarország biztonságának megőrzését és a teljes foglalkoztatás elérését határozta meg célként. Ebben is van hasonlóság Széll Kálmán politikájával, hiszen az ő miniszterelnöksége idején, 1901-ben fogadták el az első magyarországi gyermekvédelmi törvényt - tette hozzá Varga Mihály.
    

Lantos Csaba, a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédében a stabilitás és a polgári erények mellett elkötelezett államférfiként jellemezte Széll Kálmánt, mint mondta, miniszterelnöki programjának mottója a törvény, a jog és az igazságosság hármasa volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com