Társait koldulásra kényszerítő fiatallal szemben emeltek vádat Pest vármegyében

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a Pest Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú férfival szemben, aki két, 18 évesnél fiatalabb sértettet koldulásra és cigarettacsikkek gyűjtésére kényszerített - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.A közleményben azt írták, a vádlott egy Pest vármegyei lakásotthonban együtt lakott fiatalabb, esetenként tizennégy év alatti gyerekekkel. 2024 augusztusában két nála kisebb, gyengébb és mentálisan sérült gyermeket szemelt ki magának, akiket arra kényszerített, hogy pénzt és cigarettacsikket gyűjtsenek neki.

A vádlott 2024. december közepéig naponta terrorizálta a sértetteket, rendszeresen fenyegette és bántalmazta őket azért, hogy Nagykőrösön alkalmanként legalább ezer forintot kolduljanak, illetve csikkeket szedjenek össze. Ha nem teljesítették az elvárt mennyiséget, a fiatalkorú férfi kézzel, lábbal vagy bottal bántalmazta őket. Előfordult az is, hogy bántalmazásukra más, szintén az otthonban lakó gyermeket utasított.

A megfélemlített gyerekek rettegtek a vádlottól, így sokáig segítséget sem mertek kérni, csak akkor jelezték a nevelők felé a velük történteket, amikor már nem bírták tovább a megaláztatásokat, fenyegetéseket és bántalmazásokat.

A főügyészség a fiatalkorúval szemben minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és testi sértés vétsége miatt emelt vádat, és azt indítványozta, hogy a bíróság végrehajtandó szabadságvesztést szabjon ki, és tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com