Tatuikrek születtek a miskolci állatkertben

Tatuikrek születtek a miskolci állatkertben, a két fiatal állat még alig múlt egy hónapos.

Eddig idejük nagy részét az odújukban töltötték, mostanra azonban már egyre gyakrabban hagyják el azt, hogy felfedezzék a külvilágot - mondta Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője kedden az MTI-nek.

9-banded-armadilloEmlékeztetett arra, hogy tavaly Magyarországon elsőként született nagy szőröstatu a miskolci állatkertben. A miskolci tatuk idén is egy elsőséget mondhatnak magukénak, ugyanis először születtek ikreik. A két újszülött tatu október 10-én látta meg a napvilágot, a két kis állat alig volt több 100 grammosnál. Apró, rózsaszín testükön azonban halványan már akkor is megfigyelhetőek voltak a fajra jellemző övek - magyarázta a szakember.

Az ikrek nagyon gyorsan növekednek, öt hét elteltével már elérték az egy kilogrammos súlyt is, és megjelenésüket tekintve most már teljes egészében a felnőttek kicsinyített másai. A nagy szőröstatuknál (Chaetophractus villosus) nem ritka, hogy ikrek jönnek a világra, sőt, igazából ez az általános. Sok tatufajtól eltérően a nagy szőröstatu azonban nem egypetéjű ikreknek ad életet, hiszen gyakori, hogy a két utód egyike nőstény, a másik pedig hím. A Miskolcon világra jött kölykök nemét egyelőre még nem lehet megállapítani - mondta Veress Tamás.

A Dél-Amerika száraz, bozótos, füves, erdős területein honos nagy szőröstatu mintegy kéthónapos vemhesség után hozza világra utódait, a maga ásta földalatti üregben. A fiatalok kilenc hónaposan válnak ivaréretté, és akár húsz évnél magasabb kort is megérhetnek.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com