Tavaly is Gyurcsány Ferenc kereste a legtöbbet a pártvezetők között

Az előző évekhez hasonlóan 2018-ban is Gyurcsány Ferenc, a DK elnök-frakcióvezetője kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül.Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője lecserélte korábbi VIII. kerületi, 117 négyzetméteres társasházi lakását egy szintén józsefvárosi udvaros lakóházra, az új ingatlan teljes alapterülete 683 négyzetméter. A frakcióvezető mindkét ingatlanban felerészt jelent meg tulajdonosként. A kormánypárti politikus a tavaly májusi vagyonnyilatkozatához képest több mint 2 millió forinttal kevesebb, 8 millió forint készpénzzel rendelkezik, a családján belül kölcsönzött 28 millió forintból nem kapott vissza, tartozása nincs. Kocsis Máté vagyonnyilatkozatában közölte, családi vállalkozásukból évenként osztalékot vesz fel, annak összegét ugyanakkor nem adta meg.

    
Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének változatlanul egy XIV. kerületi lakás, egy tahitótfalui családi ház és egy budakeszi kertes ház van a birtokában.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyobb értékű ingóságot, valamint megtakarítást, illetve tartozást nem tüntetett fel. Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének kilenc ingatlanja van, a legtöbb a Heves megyei Aldebrőben, köztük egy családi ház, valamint szántók és egy gyümölcsös is. Nagy értékű ingóságok között egy Fiat Puntót és egy MTZ traktort tüntet fel.


Az ellenzéki politikusnak továbbra sincs megtakarítása, ugyanakkor több mint másfél millió forintos lakáshitellel rendelkezik, miközben 3 millió forintos tartozása van egy magánszeméllyel szemben. Mindként kintlévősége félmillió forinttal csökkent az elmúlt egy évben. Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezetőjének Nagykovácsiban van családi háza, ötven százalékos tulajdonrésszel. A politikusnak egy 2003-as Suzuki Swiftje is van, megtakarítása, vagy tartozása továbbra sincs.
    

Tóth Bertalannak, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének mintegy 36 millió forintos, nagyrészt euróban tartott megtakarítása néhány millió forinttal gyarapodott egy év alatt, hiteltartozása egymillió forintról 500 ezer forintra apadt. A szocialisták vezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, valamint két, szintén pécsi beépítetlen területben, továbbá egy korlátolt felelősségű társaságban és egy ügyvédi irodában van tulajdonrésze.
    

Gyurcsány Ferenc tavaly 298 millió forint eseti bevételhez jutott a kizárólagos tulajdonában álló Altus Portfólió Kft.-ből. A volt kormányfő értékpapírjainak árfolyama mintegy tíz százalékot emelkedett egy év alatt, így az 660 millió forintot ér, amit 14 millió forintos megtakarítás egészít ki, miközben a feleségével közös kötcsei ház megvásárlására felvett hitelből még több mint 58 millió forintot kell visszafizetniük, az előző évinél mintegy egymillió forinttal kevesebbet. A DK vezetője 2016-ban 1,2 milliárd forintot, 2017-ben pedig 228 millió forintot vett ki a cégéből. Gyurcsány Ferencnek megmaradt 50 négyzetméteres pápai lakása.
    

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, frakcióvezetője egy pécsi 28 négyzetméteres gazdasági épületet tulajdonol feleségével, valamint egy Ford és egy Nissan márkájú személygépkocsival rendelkezik. Az ellenzéki politikus - házastársával közös - számláján mintegy 18 millió forint található, tartozása nincs. Demeter Mártának, az LMP másik társelnökének egy 49 négyzetméteres zuglói lakása van, amelyet örökléssel szerzett. Megtakarítással, tartozással nem rendelkezik.
    

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke két óbudai lakásban tulajdonos, feltehetően ezek közül adja bérbe egyiket, amelyből havonta 180 ezer forintos bevételre tesz szert. A politikus 2016-ban vásárolt egy Citroen gépkocsit, megtakarításról nem számolt be, pénzintézetnek 8,9 millió forinttal, magánszemélynek pedig 4 millió forinttal tartozik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com