Tavaly mintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt

Mintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le tavaly Magyarországon szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szerdán az MTI-vel.A közlemény szerint Magyarországon a vámeljárásban regisztrált esetek száma 2021-2022 között 21 százalékkal 694-ről 837-re nőtt, míg a visszatartással érintett árucikkek száma tavaly 42 százalékkal csökkent nagyjából 124 ezerre az előző évi 215 ezerről.
    

Hozzátették, hogy a hamisított termékek zöme továbbra is Kínából érkezik (főként csomagolóanyagok), Törökországból pedig főleg hamis ruházati cikkek jönnek, és Hong Kongból érkező főleg hamis mobil alkatrészek is gyakoriak a lefoglalt, potenciálisan jogsértő termékek között. A hamisítványok továbbra is postán és futárszolgálatokon keresztül, főleg tengeren és közúton érkeznek - írták.
    

A lefoglalt áruk által megsértett szellemitulajdon-jogok típusait tekintve továbbra is az európai uniós, nemzeti és/vagy nemzetközi védjegyek jelentik a leginkább megsértett oltalmi típust - olvasható a közleményben. Az Európai Unió Bizottságának Adóügyi és Vám Főigazgatósága (DG TAXUD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO)kiadott legfrissebb jelentéséből kiderült: szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt 2022-ben az Európai Uniós tagállamok vámhatóságai több mint 2 milliárd euró értékben foglaltak le árukat. Az uniós belső piacon ilyen jogsértés gyanúja miatt lefoglalt áruk száma 2022-ben 26 százalékkal (53 millióról 67 millióra) emelkedett.
    

Mind a lefoglalt áruk száma (97 százalék), mind értéke (93 százalék) szempontjából hat tagállamhoz köthető a lefoglalások zöme: közülük Olaszország áll az első helyen. Magyarországon az eljáró hatóságok 2021-ben nagyjából 747 ezer hamisított árucikket foglaltak le csaknem 30 millió eurónyi összértékben, 2022-re ez a duplájára növekedett: közel 1,5 millió darab árucikk, mintegy 41 millió euró összértékben - emelték ki.
 

Tavaly játékokból foglaltak le a legtöbbet, ezt a cigaretták, csomagolóanyagok követték. Az áruk értéke alapján pedig a játékok és az ékszerek vezették a lefoglalt áruk "élmezőnyét" - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

http://ujhazak.com