Tavasszal készülnek el a Normafa fejlesztését befolyásoló Natura 2000-es vizsgálatok

A félidőben tartanak a Normafa fejlesztését meghatározó Natura 2000-es vizsgálatok, ezzel párhuzamosan készülnek a megvalósíthatósági tanulmányok, amelyeket a természetvédelmi vizsgálatok után véglegesítenek.

p1A területen eddig több tucat védett állat- és növényfaj előfordulását regisztrálták - derült ki a Normafa rehabilitációjáról szóló pénteki szakmai fórumon.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere hangsúlyozta, az elfogadott törvény lehetőségeket nyit, de nem ír elő semmit kötelezően, a kerület maga dönt a tartalomról, de a pénzt a központi költségvetésből adják.

Mérésekre hivatkozva elmondta, hogy egy borongós, hűvös hétvégén 4300 látogatója van a Normafának, míg egy májusi hétvégén több mint tízezren keresik fel, vagyis a terület a Margitsziget után a második leglátogatottabb budapesti kirándulóhely. Jelezte, hogy a parkolás, a közlekedés megoldatlan, és problémát okoz a szemét és a rendezetlenség is.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a Natura 2000-es hatásvizsgálatok májusban elkezdődtek, az előírtakon kívül víz, levegőszennyezettség, valamint fény- és zajvizsgálat is lesz.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezzel párhuzamosan készül a megvalósíthatósági tanulmány, és a vizsgálatok eredményének figyelembe vételével készítik el a részletes terveket.

Ezt a tájékoztató szakasz követi, majd a kerületiek helyi népszavazáson dönthetnek, hogy akarják-e a fejlesztést.

Vincze P. Márton miniszterelnöki megbízott arról beszélt, hogy a területen négy évszakos sportparkot hoznának létre, hiszen a beruházás nem csak a hóról szól, a téli sportokat legfeljebb 60 napon át lehet űzni. Utalt arra, hogy jelenleg káosz és konfliktus jellemző a területet használó síelők és szánkózók, kezdők és haladók, kerékpárosok és gyalogosok között, ezért meg kell teremteni a kulturált körülményeket.

A miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy a tervek között szerepel a János-hegynél kerékpáros lejtő és downhill pálya kialakítása, a Jánoshegyi út felújítása és akadálymentesítése, valamint a két szélén rekortán futópálya kiépítése, továbbá egy tanösvény létrehozása, az Anna-réti játszótér felújítása és szabadtéri kondipark kiépítése, valamint a Harangvölgyből ülőlifttel is fel lehetne jutni a Normafához.

Vincze P. Márton hangsúlyozta, környezetrombolás sehol nem lesz, és szándékaik szerint kevesebb autó megy majd fel a Normafához, mint most. Külön beruházásban szerepel a fogaskerekű vasút meghosszabbítása is - tette hozzá.

Musicz László, a Natura 2000 környezetvédelmi hatásvizsgálat projektvezetője arról számolt be, hogy az egyéves vegetációs ciklus vizsgálatának felénél járnak, s eddig 34 védett növényfajt és 44 védett lepkefajt regisztráltak. A lepkék közül a csíkos boglárka fajvédelmi szempontból fontos a projektben, mivel az utolsó hazai populáció a Normafánál él. Gazdag a bogarak faunája, és mintegy 70 madárfaj is megtalálható, továbbá tucatnyi denevérfaj is előfordul.

A projektvezető elmondta, hogy az elmúlt 60 évben az értékes gyepeken tapasztalható cserjésedés miatt bizonyos állat- és növényfajok visszaszorultak, viszont a régi sípályák kitisztításával "sokat nyerhet a természet".
Szólt arról, hogy több nyomvonalat vizsgálnak a tervezett ülőlift és a bobpálya helyére, ezeket az élőlények előfordulási térképével is összevetik. Szerinte tavaszig még további vizsgálatok szükségesek, ugyanakkor több beruházási elemnél már megállapítható, hogy hatása semleges vagy pozitív.

A konferencián Csorbáné Bolega Erika, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark igazgatója arról beszélt, hogy a Natura 2000-es területen megépített önkormányzati üzemeltetésű parknak az elmúlt négy év tapasztalatai alapján nincs a környezetre gyakorolt káros hatása, sőt azzal, hogy a 150 hektáros területnek lett gazdája, megoldódtak a korábbi parkolási és hulladékkezelési gondok.

Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség elnöke úgy véli, a Normafánál ma méltatlan körülmények vannak, s szavai szerint a rehabilitációt "nem lehet olyan rosszul megcsinálni, hogy ne legyen jobb, mint most". Utalt arra, hogy a fejlesztéssel a gyerekeket is közel lehet hozni a természethez, s azon reményének adott hangot, hogy a politika nem fogja megállítani a fejlesztést.

Monspart Sarolta világbajnok tájfutó a sport és a közösségi tevékenység szerepére hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy a sport mindenkié, és szükség van a terület négy évszakos kihasználására.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com