TEK: már csak a Clark Ádám darut várják a baleset helyszínére

Már csak a 200 tonna emelésére képes Clark Ádám darut várják a dunai hajóbaleset helyszínére a mentés vezetői - közölte a mentés koordinálásával megbízott Terrorelhárítási Központ főigazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.Hajdu János elmondta, hogy az eszköz várhatóan csak néhány nap múlva érkezik a Margit hídnál múlt szerdán történt baleset helyszínére, mert a Duna magas vízállása miatt a daru nem fér át a hidak alatt. Hozzátette, hétfőn az áramlás sebességének várható csökkenése miatt a búvárok már "érdemi mozgásra" is képesek lehetnek a víz alatt, illetve közös koreai-magyar merülésekre is sor kerülhet.

    
Ismertetése szerint a Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A Duna átlagos vízállása 517 centiméter, a balesetkor 501 centiméter volt, a hajó 9 méteres mélységben fekszik.

A folyó szélessége a baleset helyszínén 453 méter, a másodpercenkénti vízhozam 5 ezer köbméter, a sodrás sebessége pedig rendkívül nagy, 4 méter másodpercenként, továbbá a 12-15 Celsius fokos vízben a látótávolság gyakorlatilag nulla centiméter - ismertette a körülményeket a főigazgató.
   

A TEK főigazgatója elmondta, hogy az első merülésre május 30-án este 8 órakor került sor, ám kiderült, hogy a körülmények teljesen lehetetlenné teszik a munkavégzést, a búvár a mélybe vezető létrát sem tudta elhagyni. Másnap délután a hídpillér "árnyékából" kísérelték meg a merülést, ám így sem tudott mozogni a búvár, sőt visszatérés közben egy cső beragadása miatt menteni kellett őt - sorolta.
    

Hajdu János hangsúlyozta: arra törekednek, hogy lehetőség szerint úgy emeljék ki a hajótestet, hogy az ne törjön ketté, ebben a hatóságokon túl a tudományos élet képviselői is segítségükre vannak. A többi között 54 tagú, 27 speciálisan kiképzett búvárt is magában foglaló koreai küldöttség támogatja a munkát, és csatlakoztak az osztrák Cobra terrorellenes egység szakemberei is. Ausztriából és Norvégiából szonártechnikát küldtek, a cseh terrorellenes szolgálat pedig víz alatti drónképességet ajánlott fel.
   

Kiemelte, hogy minden eszközzel a feladat végrehajtására törekednek, ám egyvalami szigorúan tilos: az életveszély miatt tiltják a búvároknak, hogy behatoljanak a hajótestbe. Shunkeun Song, a Dél-Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai attaséja a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a magyar kormánynak a segítségért, illetve minden magyar állampolgárnak, aki kifejezte a részvétét az elhunytak hozzátartozóinak.


Hangsúlyozta, hogy az eltűntek hozzátartozói nagyon várják a híreket, ezért arra kérik a magyar hatóságokat, hogy engedélyezzék a dél-koreai búvároknak, hogy behatoljanak a hajóroncsba, ugyanakkor elfogadják a Terrorelhárítási Központ azon irányelvét, hogy a legfontosabb a merülő búvárok életének védelme. Továbbá felszólította a Duna mentén élőket: azonnal jelentsék, ha bárhol holttestet vagy holttestre utal nyomokat találnak.
    

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője emlékeztetett, hogy május 29-én a Hableány nevű "termes" hajó és a Viking Sigyn "kabinos" szállodahajó összeütközésekor a Hableány 7-8 másodperc alatt elsüllyedt. A sétahajón 35-en tartózkodtak, 33 dél-koreai és két magyar állampolgár. A rendőrség 20 óra 15 perckor kapta a riasztást. A szóvivő közlése szerint az első vízi járőr még abban a percben, az első járőr pedig négy perccel később érkezett a bejelentésben szereplő helyszínre.
    

A mentésben a különböző hatóságok részéről 621-en vettek részt, illetve számos önkéntes szervezet is segítette a tevékenységet. A balesetet követően hét embert sikerült kimenteni, hét holttestet találtak, illetve 21 embert eltűntként kezelnek a hatóságok. A halottak, illetve kimentettek valamennyien dél-koreaiak, utóbbiak már mindannyian elhagyhatták a kórházat. Az áldozatok keresése jelenleg is tart hajók, helikopterek, járőrkocsik, összesen 158 rendőr részvételével - sorolta a szóvivő.
    

Arról is utalt, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetésének gyanújával őrizetbe vette a szállodahajó ukrán nemzetiségű kapitányát, Jurij C.-t, az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását. A Belügyminiszter a Terrorelhárítási Központot bízta meg a hajó kiemelésével kapcsolatos feladatokkal - mondta Gál Kristóf.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com