Telefonos alkalmazással milliókat szerző bűnbanda ellen folyik eljárás Zalában

Csaknem 30 millió forintot loptak el telefonos alkalmazás segítségével egy zalai férfitől, az eset kilenc gyanúsítottja azonban másoktól is milliókat szerzett hasonló csalással - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.Jánky Judit ismertetése szerint egy zalaegerszegi férfit tavaly augusztusban egy magát banki alkalmazottnak kiadó nő azzal hívta fel, hogy a bankszámlájával kapcsolatosan adathalászat gyanúja merült fel. Az ügyintézőként bejelentkező nő a telefont egy férfinak adta át, aki arra vette rá a sértettet, hogy a számítógépére telepítsen egy programot, majd engedélyezze a távoli hozzáférést a gépéhez.
   

Miután az áldozat ezt megtette - abban a hiszemben, hogy azzal megakadályozza a bankszámlájához történő jogosulatlan hozzáférést - a csalók a számlájáról nyolc ember, illetve cég nevére összesen több mint 29 millió forintot utaltak át. Mindezen felül még külföldi weboldalakon több mint félmillió forint értékben vásároltak is különböző árukat.
    

A nyomozás során csütörtökön egy hevesi és egy oroszlányi férfit vettek őrizetbe a rendőrök. Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás bűntette miatt folyik ellenük eljárás. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványozta letartóztatásukat a bűnismétlés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére való tekintettel.
    

Jánky Judit közölte azt is: a zalaegerszegi férfit megkárosító ügyben - a most elfogott két emberrel együtt - eddig összesen kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül ketten azóta már letartóztatásban vannak. A bűnbanda tagjai ellen további három, hasonló módszerrel elkövetett, több millió forint kárt okozó bűncselekmény miatt is nyomozás folyik, ezért ezeket egyesítették a zalaegerszegi esettel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com