Telekom: Fogyasztóvédelmi panasz

A Telekom céget már egyszer megbüntették, mert kérés, és kérdés nélkül elindítja a Netstart nevű csomagjukat, ami súlyos ezrekbe kerülhet a gyanútlan ügyfélnek.



A Közép-Magyarországi Fogyasztói Egyesület a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak tett bejelentést, hogy a Telekom nevű mobilcég nem változtatott korábbi üzletmenetén, és a továbbiakban is megrendelés nélkül indítja a szolgáltatást. Az NMHH azon a véleményen van, hogy szerinte a Telekom változtatott a rendszerén.


A KÖFE úgy nyilatkozott, hogy a Telekom annyit tesz, hogy SMS-ben értesíti az ügyfelet a szolgáltatás áráról, és annak lemondási módjáról. Ha valaki le akarja mondani a szolgáltatást, akkor annak külön SMS-ben kell ezt megtennie. A KÖFE szakértője szerint ez így súlyos pénzekbe kerülhet a gyanútlan felhasználónak, mire megteszi a lemondást.


Az NMHH úgy véli, hogy a Telekom mindent megtett. 2011-ben folyamatosan ellenőrizték a szolgáltatás menetét, és rendben találtak a dolgokat.


A Telekom törekedik a megoldásra. az is ezt bizonyítja, hogy a tavalyi év végén hatósági szerződést írt alá az NMHH-val. ebben a szerződésben a szolgáltató vállalja, hogy aki az elmúlt 6 hónapban nem vette igénybe a Netstart szolgáltatást, annak automatikusan kikapcsolják,  akinek aktív szolgáltatása van, azt havonta értesítik SMS-ben, a lemondás menetéről, és a tarifákról.

Hozzászólások

Tíz évre ítélték a miskolci útonállót

Tíz évre ítélték a miskolci útonállót

Tíz év szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki egy nehezen mozgó sértettet rabolt ki a borsodi megyeszékhelyen - közölte a Miskolci Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Kutya szerencse

Kutya szerencse

Egy hónapja, hogy Charlie, a speciálisan képzett személykereső Takács István főtörzsőrmesterrel rátalált egy eltűnt idős férfira, akit a zalaegerszegi rendőrök, az aggódó rokonok és szomszédok kerestek órákon át.

Komáromi besurranók

Komáromi besurranók

Ismerős terepen fosztogatott egy komáromi betörőpáros.

Hogy vizsgázunk becsületességből?

Hogy vizsgázunk becsületességből?

A kőszegi rendőrök fogták el azt a két fiatalt, akiknek nem volt becsületbeli ügy a helyi hagyományok tisztelete és több becsületkasszát is kifosztottak Kőszegen.

BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten

BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten

Nem esett baja annak az újszülöttnek, akit egy ismeretlen nő vitt el Budapesten, egy VIII. kerületi lakásból, a csecsemőt végül az elkövető rövid időn belül a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikáján hagyta - közölték a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai sajtótájékoztatóján.

Zsaroló rosszlányok

Zsaroló rosszlányok

Zsaroló rosszlányokat fogtak el a várpalotai rendőrök.

Kábítószerbázis egy érdi házban

Kábítószerbázis egy érdi házban

Az érdi rendőrök felszámolták egy 32 éves férfi drogbizniszét, a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Garázsban gyújtogatott, halált okozott vele

Garázsban gyújtogatott, halált okozott vele

A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy teremgarázsban okozott tüzet.

Őrizetben a józsefvárosi késelő

Őrizetben a józsefvárosi késelő

A fővárosi nyomozók a kihallgatása után őrizetbe vették azt az 58 éves férfit, aki a gyanú szerint a VIII. kerületben megszúrta élettársát.

Elfogtak egy négy éve bujkáló férfit Kazincbarcikán

Elfogtak egy négy éve bujkáló férfit Kazincbarcikán

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt a férfit, akit évek óta több hatóság keresett.

http://ujhazak.com