Televíziókat és rádiókat is bírságolt a Médiatanács

Hibás korhatár-besorolás miatt az RTL Klubot 7,45 millió, a vállalt műsorarányoktól való eltérés, illetve a műsorkvóta nem teljesítése miatt a Lánchíd Rádiót és az M3 csatornát 150 ezer forint bírsággal sújtotta e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa - áll a testület pénteki közleményében.

NMHHA tájékoztatás szerint az RTL Klub esetében a fokozatosság és az arányosság szellemében járt el a testület, amikor szankcionálta, hogy a 16 éven aluliaknak nem ajánlott kategória és 21 óra utáni vetítés helyett 12-es karikával, napközben sugárzott egy filmet a csatorna.

Mint írják, a filmnek a szexualitás nyílt és komikus ábrázolása, a szélsőségek ellenpontozás nélküli bemutatása, valamint a sok durva, trágár megszólalás miatt van ebben a kategóriában a helye.

Emlékeztetnek: az RTL Klub egy másik filmmel és egy napi sorozatával is megsértette egy éven belül a korhatár-besorolás szabályait.

A Médiatanács szándéka szerint a nagy nézettségű televíziókra kiszabott korhatár-besorolási bírság magas összege ösztönzi a médiaszolgáltatókat a jogkövető magatartásra, és így jobban óvhatók a gyerekek a problematikus médiatartalmaktól - írják.

Megjegyzik, a testület következetes joggyakorlatának köszönhetően a televíziók évről évre kevesebb korhatár-besorolási jogsértést követnek el, és egyre inkább élnek azzal a lehetőséggel, hogy egyes műsorszámaikra - eljárási díj mellett - előzetes klasszifikációt kérjenek a Médiatanácstól.

A kiskorúak védelmének fontosságát hangsúlyozva jelezték: a hatóság legfrissebb tanulmánya szerint a 4-17 év közötti magyar gyerekek átlagosan napi 3,3 órát ülnek a televízió képernyője előtt, és a nézettségi toplistájukon tavaly is leginkább olyan filmek, valóságshow-k és sorozatok szerepelnek, amelyek nem kifejezetten az ő korosztályuk számára készültek.

A vizsgálat rámutat arra, hogy a fiatalok tévénézési idejére leginkább a család anyagi helyzete van hatással: az alacsony státuszú, maximum közepes vásárlóerővel bíró felnőttekkel élő gyermekek, az átlaghoz képest legalább fél órával többet tévéztek, mint a jobb körülmények között élő társaik - írják.

A kutatási eredmények szerint az M2 csatorna, profilváltásának köszönhetően egyre stabilabb helyet harcolt ki magának a gyermekközönség körében, így tavaly már a Minimax nézettségével vetekedhetett.

A Lánchíd Rádió médiaszolgáltatójára kiszabott bírság kapcsán a közlemény jelzi: az adó a hatósági szerződésében vállaltakhoz képest túl sok ismétlést, túl kevés hírműsort és helyi közéleti műsort tett közzé.

A testület szintén 150 ezer forint bírságot szabott ki a Magyar Televízióra, mert az M3 csatornán tavaly nem teljesítette az öt évnél nem régebbi európai művek bemutatására vonatkozó, a törvény által előírt kvótakötelezettségét.

A Sport1 csatornát üzemeltető AMC Networks Central Europe Kft. figyelmét pedig - bírságot nem szabva ki - a burkolt kereskedelmi közlemények közzétételi tilalmának betartására hívta fel a testület, mert a Sportverda című műsor egyik hajnalban vetített adásában egy alkalommal a médiatörvényi előírásokat megsértve adtak közre reklámot.

Jelezték: a grémium a kiskunfélegyházi Rádió Smile kisközösségi rádióra 30 ezer forint bírságot szabott ki, mert nem teljesítette a közszolgálati műsorelemek és a magyar zenei kvóta szerződésben vállalt, illetve törvényi előírásait.

A Médiatanács közleménye kitér arra is: a testület az egyedüli pályázó, a Magyar Katolikus Rádió Zrt. nyerte el a Sopron 104,6 MHz helyi rádiós frekvenciát; az társaság székesfehérvári központú vételkörzetének bővítésére használja majd az elnyert közösségi médiaszolgáltatási lehetőséget.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com