Teljessé vált az óvodai ellátottság Budaörsön

Több mint négyszázmillió forintért új óvodát építettek, illetve kibővítettek egy régi épületet Budaörsön, így mostantól minden három évet betöltött gyermeket fel tudják venni valamelyik helyi intézménybe – közölte a Pest megyei város önkormányzatának sajtóreferense kedden az MTI-vel.oviNagy Ildikó Emese elmondta, hogy a Kincskereső óvoda egy új és egy felújított épületét adták át a napokban, a 403 milliós építkezés költségét az önkormányzat saját forrásból állta. A 941 négyzetméteres, kétszintes új épületben négy, a 183 négyzetméteres felújítottban pedig két csoportszoba található, az ország egyik legkorszerűbb óvodakomplexuma összesen 130 kisgyermeket tud fogadni.

A sajtóreferens közlése szerint a 337 millió forintba kerülő új, akadálymentesített ingatlanba a tanév elején költöztek át a kicsik, az óvodában egyebek mellett személy- és étellift működik, a tetőn napkollektorokat, a kertben öntözőrendszert építettek ki, és nyolc parkolóhelyre is jutott pénz.

Az intézményben egy nagy kapacitású melegítő konyhát, tornatermet, szülői fogadó-fejlesztőt, foglalkoztatót, orvosi elkülönítőt, teakonyhát, szertárat, raktárt, dolgozói öltözőt, illetve mosó-vasaló helyiséget is kialakítottak.
A régi épület 66 milliós felújítása nemrég fejeződött be; itt a nyílászáróktól a hőszigetelésen át az épületgépészetig szinte mindent modernizáltak.

Az új óvodakomplexumnak és az önkormányzat által támogatott családi napköziknek köszönhetően a folyamatosan gyarapodó lélekszámú Budaörsön mostantól minden érintett gyereket fel tudnak venni - közölte Nagy Ildikó Emese.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com