Testvérvárosi szerződést kötött Eger és Jerikó

A palesztin fennhatóság alatt álló Jerikóval kötött testvérvárosi szerződést Eger. Az erről szóló megállapodást Habis László egri és Mohamed Dzsalajta jerikói polgármester írta alá a hevesi megyeszékhelyen szombaton - tájékoztatta az egri önkormányzat médiareferense az MTI-t.

Zentai László közleményében emlékeztetett, Eger évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a kultúrák közötti párbeszéd egyik hídja szeretne lenni.

A hevesi megyeszékhelynek eddig tíz testvérvárosa volt, Jerikó a tizenegyedik.A közlés szerint Habis László hangsúlyozta: azzal, hogy Eger egy történelmi palesztin település testvér városa lett, a két nép közötti barátság elmélyítése a cél. Az együttműködés és információcsere elősegíti a vallások közötti párbeszédet, és a kölcsönös megértést is. Miután Jerikó és Eger között a turisztikai szakemberek találkozásain, valamint a kereskedelmi lehetőségeken túl az együttműködés egyik fő területe az oktatás lehet, Eger kiemelt partneri szerepet szán az Eszterházy Károly Főiskolának - húzta alá a polgármester.

Eger-2A közlemény kitér rá, hogy az első magyar-palesztin testvérvárosi megállapodás 2010-ben köttetett, Kalocsa és Betlehem között. A palesztinok üzenete az, hogy tisztelni kell az emberi értékeket, és az emberi méltóságot - idézi a közlemény Mohamed Dzsalajtát, aki jelezte: Jerikónak több mint 20 európai várossal van testvérvárosi szerződése.
A 25 ezer lakosú Jerikó a Jordán folyó völgyében fekszik, Jeruzsálemtől mindössze 35 kilométerre található, 2005 óta palesztin fennhatóság alatt áll.

Forrás_MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com