Tisza Istvánra emlékeztek Debrecenben

Az 1918. október 31-én meggyilkolt egykori miniszterelnökre, gróf Tisza Istvánra emlékeztek csütörtökön Debrecenben, az egyetem központi épülete előtt álló szobránál.Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem (DE) általános rektorhelyettese azt mondta, Tisza István felismerte a kiművelt emberfők jelentőségét, azt, hogy a keleti végeken is ki kell alakítani a tudomány fellegvárát.

   
Az egyetem 1921 és 1945 között a nevét viselte - tette hozzá Pintér Ákos, majd felidézte, hogy az ellene elkövetett három merénylet után a negyedik végzetes volt: gróf Tisza István az életét áldozta meggyőződéséért, a hazájáért.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Olyan példakép ő, aki mutatja az utat, azt, hogy a helyünkön következetesen meg kell tenni mindent az egyetemünkért, a városért és Magyarországon" - hangoztatta a szónok.
    

Szloszjár Balázs dandártábornok, a debreceni 5. Bocskai István lövészdandár parancsnoka beszédében a 20. század eleje legmeghatározóbb politikusának nevezte gróf Tisza Istvánt, akiről ezúttal mint katonáról emlékezett meg. Felidézte, hogy egyetemi kötődése mellett Tisza István mintegy két évet töltött a 2. debreceni huszárezrednél.
    

Előbb önkéntesként szolgált az ezredben, majd harminc év múltán parancsnokként vezette frontszolgálatra a debreceni alakulatot - mondta, hozzátéve, hogy "a frontszolgálaton ismerte meg a paraszti származású legénység igazi arcát", amiről később azt írta József főhercegnek, "most ismerhettem meg csak igazán a magyar népet: ez a világ legkülönb fajtája, melyet csak szeretni és tisztelni lehet".
  

Szloszjár Balázs a Tisza Istvánt ért merénylet kapcsán azt mondta: "erélyes és nyílt fellépésével, bátorságával, következetességével szükségképpen magára irányított az ellenzéki gyűlölet sortüzét". Sosem volt rá jellemző az elkeseredés, a lelki elgyengülés, határozottságával számos ellenséget szerzett - tette hozzá, felidézve gyilkosai előtti, egyenességét és bátorságát tükröző utolsó szavait, "ennek így kellett történnie".
    

A szónok imponálónak nevezte gróf Tisza István emberi tartását, erkölcsi szilárdságát, állhatatosságát. "Református volt, gróf, és magyar" - zárta emlékező szavait Szloszjár Balázs. A megemlékezők ezt követően megkoszorúzták gróf Tisza István szobrát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com