Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma. A rendőrök 2010-ben 1883, 2016-ban 1592, 2020-ban 1361, 2023-ban 1016, 2024-ben pedig 828 ilyen esetet regisztráltak. Ennek egyik oka a sofőrök rendszeres és a kampányszerű ellenőrzése, melynek eszköze a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal engedélyével és joghatással bíró alkoholszonda.1. Először amerikai rendőrök kontrollálták a járművezetők ittas befolyásoltságát 1910-től kezdve: Piros a szeme? Alkoholbűzös a lehelete? Egyenes vonalban lépked? Meg tudja érinteni az orrát az ujjával? 1938-tól a gyanúsan spicces sofőrökkel léggömböt fújattak fel, melyeket laborba vittek, és 1954-ben jelent meg az első hordozható, kémiai alapon légalkoholszintet mérő eszköz.

 

2. Az első elektronikus, úgynevezett üzemanyagcellás alkoholszondát Angliában szabadalmaztatták 1967-ben, de a rendőrség csak 1979-től kezdte meg a használatát, miután a brit jogalkotók meghatározták az alkoholszint határértékeit, ezt követően lett bűncselekmény az ittas járművezetés.

 

3. A rendőrségnél korábban rendszeresített, kémiai eljárással működő, hordozható alkoholszondák az ittasság fokát elszíneződéssel, azaz referenciaszínnel jelezték, amit az intézkedő rendőr összevetett egy színskálával.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ekkor épült be a népnyelvbe a máig használt kifejezés: elszíneződött a szonda.

 

4. A modern, üzemanyagcellás szondák elektrokémiai érzékelővel, jellemzően piezoelektromos aktivátorral és levegőztető réteggel rendelkező digitális eszközök, melyek az alkohol, illetve az etanol levegőn való oxidációját veszik alapul. Ennek során ecetsav keletkezik, ami az érzékelőfelületen minimális áramot termel. Arányosan annyit, amilyen magas a befújt gázban az alkohol koncentrációja. Más kilélegzett anyagokra nem érzékenyek, a barometrikus körülményeket pedig ellensúlyozzák.

 

5. Az 1980 után piacra került és azóta folyamatosan továbbfejlesztett digitális alkoholszondák is légalkoholszintet mérnek, pontosabban azt, arányosan hány milligramm alkohol van egy liter kilélegzett levegőben. Szó szerint is pontosabban, mint a korábban erre a célra alkalmazott készülékek.

 

6. A magyar rendőrségnél rendszeresített alkoholszondák 0,01 milligramm/liter légalkoholszintig nem jeleznek, ha viszont az érték eléri a 0,15 mg/l-t, a bírság 30 ezer forint, 0,25 mg/l-ig pedig 100 ezer. A 0,25 mg/l vagy kevéssel e feletti légalkoholszint arra utal, hogy az illető vérében eléri, illetve meghaladja a 0,5 százalékot a véralkohol koncentrációja, ami már bűncselekmény. Az 1,25 mg/l feletti légalkoholszintérték súlyos, az 1,75 mg/l pedig igen súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak számít.

 

7. Ha a sofőr megtagadja a szondás légalkoholmérést, avagy szándékosan nem sikerül a mintaadása, a rendőr elrendelheti az előállítását. Amennyiben egyedül ült a kocsiban, annak elszállítását is a rendőr(ség) intézi.

 

8. A rendőrség kiemelten használt alkoholszondái a kiskereskedelemben is megvásárolhatók. Az Alcovisor Mercury fogyasztói ára 250 000, a Dräger Alcotest 7510 ellenértéke pedig 710 000 forint feletti.

 

9. Ezeket a modern készülékeket nem lehet átverni sem babérlevél rágcsálásával, sem rézdarab szopogatásával, de még jégkocka szétrágásával sem; ha netán épp lenne néhány bekészítve pl. egy mini hűtőládában. A szonda fűtőeleme ugyanis a leheletet automatikusan 34 Celsius-fokosra melegíti, és amúgy a készülék kondenzációját is gátolja.

 

10. Az alkoholszondák rendőrségi használatára szigorú szabályok vonatkoznak. Megszabott rendszerességgel kell őket kalibrálni. Ennek során a készüléket ismert alkoholkoncentrációjú mintákkal tesztelik, és amennyiben szükséges, a mérési skáláját módosítják.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com