Tíz-húszezer forintért is munkahelyet váltanak a dolgozók a Profession.hu szerint

Egyre többen vállalják a munkahelyváltás kockázatát már tíz-húszezer forintért is a magyarországi gazdasági helyzet kedvező változásával párhuzamosan - közölte a Profession.hu az MTI-vel.workA közlemény idézi Sámson Dorottyát, az állásportál toborzási szolgáltatások csoportvezetőjét, aki szerint a tendencia különösen jellemző a fiatalabb, nyelveket beszélő munkavállalókra. Körükben az egy munkahelyen eltöltött idő az elmúlt évek tapasztalatai alapján 9 hónappal rövidült, ami nagy kihívás a vállalatoknak.

A Profession.hu friss, nem reprezentatív felméréséből, amelyet az állásportál több mint ezer ember megkérdezésével készített, kiderült: a dolgozók 40 százaléka mondott már fel a munkahelyén, a legtöbben, 56 százalékuk jobb fizetésért, 30 százalékuk szakmai fejlődés miatt keres új munkahelyet.

Minden negyedik beosztott a vezető személye miatt dönt a távozás mellett, emellett befolyásoló tényező a pozitív visszajelzés és a továbbképzési, illetve előrelépési lehetőség hiánya is - tájékoztat a Profession.hu. Minden harmadik munkavállalót már legalább egy éve foglalkoztat a gondolat, hogy új munkahelyet keressen magának, 37 százalékuk hamar dönt és a lépést is gyorsan megteszi. A megkérdezettek csupán 16 százaléka nem tervezi, hogy önként továbblépne - írják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com