Tíz minisztériummal alakul meg az új kormány

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban tíz tárca működik majd.Orbán Viktor miniszterelnök és kormánypárti képviselőtársai, Semjén Zsolt, Rogán Antal, Gulyás Gergely és Kocsis Máté előterjesztését - házszabálytól eltéréssel - 127 igen szavazattal, 35 nem ellenében fogadta el a parlament.

    
A jogszabály alapján a leendő kabinet tíz tárcája a következők lesznek: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium.
    

Az előző kormányzati ciklusban ugyancsak tíz minisztérium működött, de néhány esetben más elnevezéssel és felosztásban. A miniszterelnök részletes feladat- és hatáskörét a jövőben kormányrendelet állapítja meg. Rögzítették továbbá, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszterelnök politikai munkaszervezeteként, a létrejövő Miniszterelnöki Kormányiroda pedig kormányzati igazgatási munkaszervezeteként működik.
    

A közigazgatási államtitkár által vezetett kormányiroda önálló költségvetési fejezettel rendelkező, különös hatáskörű központi államigazgatási szervnek minősül, amelyet a kormányfő közvetlenül irányít. Az előterjesztés általános indoklása a kormányzati szerkezetről azt írta: a kormányzati tevékenység irányítását a miniszterelnök végzi. Ennek keretében megszűnt a kormányzati tevékenység összehangolásáért való külön miniszteri felelősség, az e körbe tartozó feladatok a továbbiakban megoszlanak az angolszász mintára létrejövő kormányzati központ szervei között. A kormányzati központ része a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kormányiroda.
    

A benyújtók hangsúlyozták továbbá, hogy hatékony és gyors reagálású kormányra van szükség, mert a világban percek alatt olyan változások mennek végbe, amelyek "mindannyiunk életét érintik". Vannak ilyen kihívások a biztonság területén és a gazdasági életben is - folytatták -, ezért a kormányzati struktúrában kiemelt szerepet kapnak a nemzetbiztonsági kérdések, valamint az újítás és az innováció.


Szétválik az állami vagyon kezeléséért és a fejlesztésekért viselt kormányzati felelősség, létrejön az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A gazdasági életben ugyanakkor nagy jelentőséggel bír a pénzügyi stabilitás és a megbízhatóság - írták -, ezt a szempontot a kormányzati struktúrában a pénzügypolitikáért és a költségvetési tervezésért felelős Pénzügyminisztérium képviseli.
    

A törvény arra is kitér, hogy a tárca nélküli miniszterek - akikből több is lesz az új kormányban - részletes feladat- és hatáskörét kormányrendelet állapítja majd meg, tevékenységüket pedig minisztérium vagy a Miniszterelnöki Kormányiroda segíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com