Tizedével csökkent Győr adóbevétele, technikai oka van a változásnak

Tizedével csökkent Győr adóbevétele az idén - közölte az MTI-vel hétfőn Fekete Dávid alpolgármester (Fidesz), aki technikai jellegű módosulásnak nevezte ezt.

kjggJelezte: a tavalyi 19,4-nél kétmilliárd forinttal kevesebb folyt be adókból a város kasszájába. A legnagyobb tételt jelentő iparűzési adó összege 14,4 milliárd forint, ami közel 12 százalékos csökkenés az előző év végéig beérkezetthez képest.

Az alpolgármester szavai szerint nem csökkent 2013-ban a város gazdasági teljesítménye, hanem egy nagy és néhány kisebb társaság az idén érvényesítette korábbi iparűzési adó túlfizetését, ez pedig csökkentette az önkormányzat bevételét.

Kiemelte: mindez évközben derült ki, de Győr költségvetésének stabilitását mutatja, hogy ennek ellenére se beruházást nem kellett elhalasztani, se az intézmények működésében nem okozott nehézséget.

"Ez is alátámasztja, hogy a város helyzete stabil annyira, hogy 2014 január elsejétől 2-ről probléma nélkül 1,8 százalékra csökkenthettük az iparűzési adót" - jegyezte meg.

Az alpolgármester által közölt adatsor alapján a korábbi 700-ról az idei évben négyzetméterenként 900 forintra emelt építményadó összege tavaly még pár tízmillióval alulmúlta a kétmilliárdos határt; az idén bő két és félmilliárd származott ebből a forrásból.

Eközben az egymilliárd forintos gépjárműadó-bevétel - tekintettel arra, hogy a korábbi teljes összeg helyett már csak 40 százalék maradt az önkormányzatoknál - 424 millió forint volt.

Idegenforgalmi adóból 85 millió forint folyt be. Ez kilenc százalékos csökkenés az előző esztendőhöz képest, tette hozzá az alpolgármester, megemlítve: az év utolsó napján még kisebb összegek érkezhetnek be, de ez érdemben nem módosítja Győr idei adóbevételeit.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com