Tizenhárom sérültet szállítottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba

A szlovákiai buszbaleset sérültjei közül tizenhármat szállítottak az elmúlt két napban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba - közölte a gyógyintézmény főigazgatója rendkívüli sajtótájékoztatón szerdán, Miskolcon.Révész János elmondta, a páciensek közül hat ambuláns ellátást igényelt és hetet vettek fel a kórházi osztályokra. Utóbbiak közül egyet orvosi megfigyelés alatt tartanak, a további hat, döntően végtagsérüléseket szenvedett sérült pedig műtéti ellátást igényel.
    

A főigazgató hozzátette, három embert már megműtöttek, további hármat pedig szerdán vagy csütörtökön operálnak meg. Révész János hangsúlyozta, a gyógyintézmény folyamatosan tartja a kapcsolatot a szlovák orvosokkal, akik jelezték, vannak náluk olyan stabilizált és szállítható állapotban lévő sérültek, akiket végleges ellátásra a miskolci kórházba fogják átvinni.
    

A kórház felkészült ezeknek a sérülteknek a fogadására, a traumatológiai osztály 140 ággyal, gyakorlatilag korlátlan műtőkapacitással rendelkezik, emellett rendelkezésre áll a húszágyas intenzív osztály és a szintén húszágyas posztoperatív őrző, vagyis minden sérültet el tudnak látni, akiket a szlovák hatóságok hozzájuk irányítanak - közölte.
    

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a beszállított sérültek között senki nincs életveszélyes vagy súlyos állapotban, mindannyian nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, állapotuk teljesen stabil. Jelen pillanatban olyan komplikált sérült nincs, akinél fennáll a veszély, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedhet - tette hozzá a főigazgató.
    

A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com