Tizenöt százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását a Budapest Airport

Tizenöt százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását tavaly a Budapest Airport az előző évihez képest - közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-vel.

hardy mihályHardy Mihály tájékoztatása szerint a repülőtér 2011-ben csatlakozott a Repülőterek Nemzetközi Szövetségének karbon-akkreditációs programjához. Ferihegyen 2011 óta folyamatosan mérik a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, amelyről jelentést készítenek. A korábbi évek stagnáló vagy néhány százalékban csökkenő kibocsátásai után tavaly jelentős, összesen mintegy 15 százalékos csökkenésről számolt be a Budapest Airport.

Szarvas Gábor környezetvédelmi igazgató a konkrét lépéseket sorolva a közlés szerint azt mondta, több energiapazarló fogyasztót is lekapcsoltak a rendszerről, nem fűtik az üresen álló épületeket, optimalizálták a téli és nyári szezonra az energiaellátó rendszereket, az irodákban pedig napelemes kollektorok biztosítják a melegvizet. Az ACI karbon-akkreditációs programjához eddig 102 repülőtér csatlakozott, ebből 85 Európában van, a résztvevők a nemzetközi légiforgalom 23,6 százalékát bonyolítják le. A résztvevők eddig közel 6 százalékkal, 134 ezer tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátásukat.

MTI

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com