Tízezrek osztják a 22 éves lány keserű posztját arról, miért akar külföldre menni
A 22 éves Mészáros Luca posztját már több tízezren osztották meg.
A fiatal lány, aki nemsokára óvónőként kap diplomát, elkeseredett és kilátástalan helyzetét írta meg nyilvános Facebook posztjában a vasárnapi országgyűlési választásokat követő újabb Fidesz-győzelem után.
A lány a jövőjét kilátástalannak érzik, azt írja alacsony fizetése miatt nem tud majd megélni, nemhogy valahol lakni, még egy általa kinézett kávéfőzőt sem tud megvenni magának.
A bejegyzést már nagyon sokan megosztották és azóta is vírusként terjed a neten.
Íme Luca posztjának szövege:
„22 éves vagyok.
A húgom 14 évesen már megmondta, hogy elmegy innen. Ennek 5 éve. Jövőhéten Skóciába megy megnézni az iskolát, ahova kapott ajánlatot. Szeretnénk támogatni ebben, de a szívünk szakad bele, hogy elmegy.
22 éves vagyok.
Anyukám óvónő, méghozzá kiváló. Egyedül nevelt fel minket. Rohadt keveset keres, de ebbe beletartozik a családi pótlék. Aki nem tapasztalta, fogalma nincsen, hogy az egyik legkeményebb munkával keres ennyit.
Mikor azt kell mondania a nagyobbik lányának, hogy májustól nem tudja támogatni őt, emiatt a potom 13.000 forint kiesés miatt, mert ő is csak tengődik, mindig látom rajta, hogy kicsit összetörik a szíve.
22 éves vagyok.
Két hónap, és megkapom a diplomámat. Óvó néni leszek én is. Az állam, (HA kaptam) 8000-el támogatta a tanulásomat/félév. 8000 forinttal. Ha minden jegyem kitűnő lett volna, 20.000 forint a maximum, amit kaphattam volna. Sok külföldi barátom van, akiknek, mikor ezt elmondom, ráfagy a mosoly a képükre. Sajnos nem hiszik el. Igazából én sem.
22 éves vagyok.
Szeretnék óvónő lenni, minden nyűgével, és az államnak köszönhető szivatásával együtt, szeretnék az lenni. Csodálatos szakma, és szeretném szeretni: de nem fogom tudni.
22 éves vagyok.
Szeptembertől, gyakornokként, 2 évig, 120.000 forintot fogok keresni. Budapesten ez egy szoba ára. De én nem szeretném a 100%-át oda adni a fizetésemnek azért, hogy legyen tető a fejem fölött. Végül is, ennem is kéne. Vagy valami.
22 éves vagyok.
Szeretnék egy lakást. Nem nagyot, mindig a kis lakásokat szerettem, a 30nm tökéletes lenne. Azt hiszem, nem kérek sokat. Ha szeretném, hogy felnőttként saját tető legyen a fejem felett, 22 évesen fel kell hitelt vennem, ami 40 éves koromig a nyakamon lesz. Jobb esetben. És a 120.000-ből majd a 160.000-ből kéne fizetnem a törlesztőjét.
Én ezt nem akarom. Meg nem is tudom.
22 éves vagyok.
Kinéztem egy kávéfőzőt egy hónapja, de nem tudtam megvenni magamnak. Mondom egy kávéfőzőt. Nem autót, nem gyémántékszert, nem egy 26. táskát: egy kávéfőzőt.
Szóljatok, ha sokat akartam.
22 éves vagyok.
Terveznem kéne a jövőmet.
De nem tudom. Mert itt nincs olyanom. Nem látom magam előtt, sosem láttam. Ez pedig megijeszt. De nagyon.
22 éves vagyok.
Pár év, és szeretnék családot. Imádom a gyerekeket, mindig is akartam családot.
Hogy itthon-e? Szeretnék, ez a hazám, ezt a nyelvet beszélem. De nem fog megtörténni.
22 éves vagyok.
Terveznem kellene, alakítanom az életem, fixálni a jövőmet, emellett pedig élveznem az élet egyik legjobb időszakát.
DE NEM TUDOM.
22 évesen ugyanis nem látom a jövőm.
Mert az én hazámban, itt, Magyarországon, nincs jövőképe egy 22 évesnek, aki nemsokára megkapja a diplomáját a kezébe. Ami manapság semmit sem ér itthon.
Mert az én hazámban napról-napra él azaz ember, aki becsülettel dolgozik.
Mert az én hazámban vegetálunk.
Mert az én hazámban a 2 felnőtt csak úgy tudja magát eltartani, ha egymásra támaszkodik. Ha nincs egy párod, haverod, akárkid, akivel közösen osztozol a költségeken; 22 évesen mehetsz vissza anyádhoz: aki már szintén nem tud eltartani, mert önmagának is alig jut.
Mert az én hazámban egy friss diplomás nem akar elhelyezkedni a saját végzettségében, amit ő választott anno, hiszen ezt szerette volna csinálni. Nem akar családot. Nem akar: JÖVŐT.
Mert az én hazámban, egy kávéfőzőről csak álmodni lehet.
Remélem, külföldön majd vehetek egyet.”
Forrás: hvg.hu
A fiatal lány, aki nemsokára óvónőként kap diplomát, elkeseredett és kilátástalan helyzetét írta meg nyilvános Facebook posztjában a vasárnapi országgyűlési választásokat követő újabb Fidesz-győzelem után.
A lány a jövőjét kilátástalannak érzik, azt írja alacsony fizetése miatt nem tud majd megélni, nemhogy valahol lakni, még egy általa kinézett kávéfőzőt sem tud megvenni magának.
A bejegyzést már nagyon sokan megosztották és azóta is vírusként terjed a neten.
Íme Luca posztjának szövege:
„22 éves vagyok.
A húgom 14 évesen már megmondta, hogy elmegy innen. Ennek 5 éve. Jövőhéten Skóciába megy megnézni az iskolát, ahova kapott ajánlatot. Szeretnénk támogatni ebben, de a szívünk szakad bele, hogy elmegy.
22 éves vagyok.
Anyukám óvónő, méghozzá kiváló. Egyedül nevelt fel minket. Rohadt keveset keres, de ebbe beletartozik a családi pótlék. Aki nem tapasztalta, fogalma nincsen, hogy az egyik legkeményebb munkával keres ennyit.
Májustól csökken a fizetése 13.000 forinttal, mert a húgom is leérettségizik. Elveszti a családi pótlékot.
Mikor azt kell mondania a nagyobbik lányának, hogy májustól nem tudja támogatni őt, emiatt a potom 13.000 forint kiesés miatt, mert ő is csak tengődik, mindig látom rajta, hogy kicsit összetörik a szíve.
22 éves vagyok.
Két hónap, és megkapom a diplomámat. Óvó néni leszek én is. Az állam, (HA kaptam) 8000-el támogatta a tanulásomat/félév. 8000 forinttal. Ha minden jegyem kitűnő lett volna, 20.000 forint a maximum, amit kaphattam volna. Sok külföldi barátom van, akiknek, mikor ezt elmondom, ráfagy a mosoly a képükre. Sajnos nem hiszik el. Igazából én sem.
22 éves vagyok.
Szeretnék óvónő lenni, minden nyűgével, és az államnak köszönhető szivatásával együtt, szeretnék az lenni. Csodálatos szakma, és szeretném szeretni: de nem fogom tudni.
22 éves vagyok.
Szeptembertől, gyakornokként, 2 évig, 120.000 forintot fogok keresni. Budapesten ez egy szoba ára. De én nem szeretném a 100%-át oda adni a fizetésemnek azért, hogy legyen tető a fejem fölött. Végül is, ennem is kéne. Vagy valami.
22 éves vagyok.
Szeretnék egy lakást. Nem nagyot, mindig a kis lakásokat szerettem, a 30nm tökéletes lenne. Azt hiszem, nem kérek sokat. Ha szeretném, hogy felnőttként saját tető legyen a fejem felett, 22 évesen fel kell hitelt vennem, ami 40 éves koromig a nyakamon lesz. Jobb esetben. És a 120.000-ből majd a 160.000-ből kéne fizetnem a törlesztőjét.
Én ezt nem akarom. Meg nem is tudom.
22 éves vagyok.
Kinéztem egy kávéfőzőt egy hónapja, de nem tudtam megvenni magamnak. Mondom egy kávéfőzőt. Nem autót, nem gyémántékszert, nem egy 26. táskát: egy kávéfőzőt.
Szóljatok, ha sokat akartam.
22 éves vagyok.
Terveznem kéne a jövőmet.
De nem tudom. Mert itt nincs olyanom. Nem látom magam előtt, sosem láttam. Ez pedig megijeszt. De nagyon.
22 éves vagyok.
Pár év, és szeretnék családot. Imádom a gyerekeket, mindig is akartam családot.
Hogy itthon-e? Szeretnék, ez a hazám, ezt a nyelvet beszélem. De nem fog megtörténni.
22 éves vagyok.
Terveznem kellene, alakítanom az életem, fixálni a jövőmet, emellett pedig élveznem az élet egyik legjobb időszakát.
DE NEM TUDOM.
22 évesen ugyanis nem látom a jövőm.
Mert az én hazámban, itt, Magyarországon, nincs jövőképe egy 22 évesnek, aki nemsokára megkapja a diplomáját a kezébe. Ami manapság semmit sem ér itthon.
Mert az én hazámban napról-napra él azaz ember, aki becsülettel dolgozik.
Mert az én hazámban vegetálunk.
Mert az én hazámban a 2 felnőtt csak úgy tudja magát eltartani, ha egymásra támaszkodik. Ha nincs egy párod, haverod, akárkid, akivel közösen osztozol a költségeken; 22 évesen mehetsz vissza anyádhoz: aki már szintén nem tud eltartani, mert önmagának is alig jut.
Mert az én hazámban egy friss diplomás nem akar elhelyezkedni a saját végzettségében, amit ő választott anno, hiszen ezt szerette volna csinálni. Nem akar családot. Nem akar: JÖVŐT.
Mert az én hazámban, egy kávéfőzőről csak álmodni lehet.
Remélem, külföldön majd vehetek egyet.”
Forrás: hvg.hu
Hozzászólások