Több millió forint értékű adományt osztottak szét a Debrecen környéki tanyákon

A debreceni tanyasi karácsony elnevezésű jótékonysági akció történetében soha nem érkezett még annyi felajánlás, mint idén: a járványhelyzet ellenére 35 támogatónak köszönhetően csaknem 4 millió forint értékű csomagot osztottak ki a szervezők csütörtökön a város környéki tanyavilágban, Halápon és Nagycserén élőknek - közölte az városháza sajtószolgálata az MTI-vel.Felidézték, hogy a Zrínyi Miklós Vadásztársaság és a Debrecen-Nagycsere-Halápi Református Missziói Egyházközség 2013-ban indította el a tanyasi karácsonyt. Az akciót nyolcadik alkalommal szervezték meg és a járványhelyzet ellenére rekordösszegű felajánlás gyűlt össze: 1,3 millió forint készpénz, 2,5 millió forint természetbeni adomány érkezett a tanyavilágban élők megsegítésére - írták.

    
A pénzbeli támogatásból a szervezők tartós élelmiszercsomagokat állítottak össze, ezt az önkormányzat 120 élelmiszercsomaggal, a Magyar Református Szeretetszolgálat 60 szén-monoxid-érzékelővel egészítette ki. "Ha valami elindul és jól működik, akkor abban olyan erő van, hogy újabb és újabb támogatók állnak az ügy mellé" - idézi a közlemény Pósán Lászlót, a térség fideszes országgyűlési képviselője.
    

Az adományokat csütörtökön osztották ki egyházi, civil és rendvédelmi szervezetek közreműködésével: 117 helyszínen 342 rászoruló kapott segítséget - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com