Több mint 11 milliárd forintos katasztrófavédelmi fejlesztést adott át Rétvári Bence

Hetvenkét új, összesen 11,5 milliárd forint értékű járművet és egyéb eszközöket adott át a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságoknak, illetve önkéntes tűzoltó egységeknek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központjában.Rétvári Bence ez alkalommal hangsúlyozta, hogy a veszélyek, járványok, természeti katasztrófák és háborúk korát éljük, ám a magyar emberek biztonsága nem szenvedhet hátrányt. Az állam számára a legfontosabb feladat az emberek biztonságának a megóvása - tette hozzá.
    

Azt tapasztalja - folytatta -, hogy az Európai Unió tagállamainak többségében csökken az emberek biztonságérzete, Magyarországon viszont erősödik. A kormánynak pedig az a törekvése, hogy Magyarország továbbra is a béke szigete legyen. Arról is szólt, hogy büszkék lehetünk a magyar katasztrófavédelmi szakemberekre, akik bárhol a világon megállják a helyüket.
    

Példaként említette, hogy az Öböl-háború után a legtöbb lángoló olajkutat magyar szakemberek oltották el és a közelmúltban a törökországi földrengés után is a magyar katasztrófavédők mentették meg a legtöbb életet. A fejlesztés, amely az egyik legnagyobb a katasztrófavédelem történetében, a kor technológiai változásaihoz igazodva, olyan eszközöket, úgynevezett oltólándzsákat is tartalmaz, amelyek az elektromos autókban keletkezett tüzek megfékezésére szolgálnak - mondta Rétvári Bence.
    

A fejlesztés az Európai Unió támogatásával, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program három különálló projektjének keretében valósult meg. Az ünnepségen 37 tűzoltóautót, 12 árvízi mentőhajót és a szállításukra szolgáló utánfutókat, 23 drónt, illetve drónszállító járművet és 21 oltólándzsát vehettek át a katasztrófavédelmi és tűzoltó egységek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com