Több mint 160 milliárddal több jutna honvédelmi kiadásokra jövőre

A kormány által kedden benyújtott költségvetési javaslat szerint mintegy 162 milliárd forinttal emelik a honvédelmi kiadások keretét: jövőre mintegy 778 milliárd forint juthat e célra. Ez az összeg a jövőre jelzett nominális GDP nagyjából 1,66 százalékának felel meg.A kormány már 2012-ben határozatban vállalta, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökkenhet a honvédelmi költségvetés, majd 2016-tól kezdődően évente legalább a GDP 0,1 százalékával növelik. Azóta többször is azt hangoztatták: a honvédelmi kiadások 2024-re elérik a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányt.

    
A jövő évi költségvetési javaslatban rögzítik, hogy a honvédelemre fordítható kiadásokat 2021-ben is GDP-arányosan határozzák meg, a korábbi évekhez képest jelentősen magasabb többlet biztosításával.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ez lehetőséget ad a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében elkezdett fejlesztések folytatására és a személyi állomány megbecsülésének javítására.


A kiadások fedezetet biztosítanak Magyarország függetlenségének, területi épségének, nemzetközi szerződésekben rögzített határainak, lakosságának és anyagi javainak védelmére, valamint a szövetségi és nemzetközi szerződésekből eredő egyéb katonai kötelezettségek teljesítésére. A javaslat szerint a honvédelmi illetményalap 2021 januárjától is 44 600 forint lesz.
    

Az előterjesztés szerint a honvédelmi tárca jövőre több mint 10 milliárd forinttal járulna hozzá a NATO Biztonsági Beruházási Programjához. A NATO- és EU-felajánlás alapján kialakítandó készenléti alegységek alkalmazásának kiadásaira 100 millió forint, az EU védelmi célú közös finanszírozású védelmi alapjaihoz 616 millió forint hozzájárulást tartalmaz a honvédelmi költségvetés.
    

A Honvédelmi Sportszövetség támogatására jövőre több mint 1,2 milliárd forintot biztosítanának, a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium több mint 400 millió forintot kaphat, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat mintegy 32 milliárd forinthoz juthat. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ működési költségeire mintegy 47 milliárd forintot szán a kormány a honvédelmi tárca keretéből. Ezek mellett az MH Egészségügyi Központjánál több mint 31 milliárdos bevétellel is számolnak jövőre.
    

A hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítvány működéséhez 17 milliárd forinttal járul hozzá a HM. A honvédelmi tárcánál jövőre több mint 41 milliárd forintos bevétellel számolnak. A jövő évi költségvetés is rögzíti, hogy a honvédelmi célra feleslegessé vált hadfelszerelések, haditechnikai eszközök és anyagok értékesítéséből származó bevételt a honvédelmi miniszter 2021-ben a Magyar Honvédség technikai modernizációjára, a technikai eszközök fenntartására és javítására, képesség- és hadfelszerelés-fejlesztésre, az értékesítési eljárások során felmerült kiadások fedezetére, valamint a honvédelmi szervezeteknél keletkezett hulladékok kezelésének, ártalmatlanításának kiadásainak fedezetére használhatja fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com