Több mint 270 millió forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat két férfi ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség két férfi ellen, aki több mint 270 millió forintos kárt okozott öntvénygyártáshoz és öntvények megmunkáláshoz szükséges szerszámgépek beszerzését szolgáló uniós támogatások felhasználásánál - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.Ibolya Tibor közleménye szerint az egyik vádlott, egy 74 éves férfi egy alumíniumöntvények gépi megmunkálásával foglalkozó cég ügyvezetője volt. A társaság a tevékenységéhez szükséges gépeket egy lichtensteini székhelyű cégtől szerezte be, amelynek képviseletében a másik vádlott, egy 67 éves férfi folytatott ártárgyalásokat.

    
A két férfi elhatározta, hogy - az európai uniós támogatási rendszert kijátszva - valótlan árajánlatok alapján eltúlzott összegekre pályázik, így 2009 és 2011 között ötször a szokásos piaci áron felül szereztek be szerszámgépeket vissza nem térítendő európai uniós támogatás igénybevételével. A 272 millió forintos kárból mintegy 70 millió forint térült meg.
    

Az esetet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgálta. A Fővárosi Főügyészség a hivatal ajánlását figyelembe véve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a két férfi ellen, és börtönbüntetés, valamint pénzbírság kiszabását indítványozta - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com