Több mint 290 millió forintot kapnak idén a Biztos Kezdet Gyerekházak

Biztos Kezdet GyerekházakAz idén több mint 290 millió forint állami támogatást kapnak a Biztos Kezdet Gyerekházak, amelyek 700-800 gyermeknek és azok szüleinek jelentenek segítséget - jelentette be Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Az államtitkár jelezte: fontosnak és mindenképpen folytatásra méltónak tartják a kezdeményezést, s miután tavaly részben tudták megtenni, az idén már teljesen állami forrásból finanszíroznak 43 gyerekházat. Ebben az évben több mint 290 millió forintot fordítanak a támogatásra és minden igénylő részesül a forrásból.

Kovács Zoltán arra is kitért, hogy Budapesten kettő Biztos Kezdet Gyerekház működik, a többi pedig az ország legkülönbözőbb pontjain. Tavaly 500 gyermeket és azok szüleit érték el a kezdeményezéssel, az idén 7-800 érintettre számítanak - tette hozzá.
Langerné Victor Katalin, a tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára arról beszélt: a gyerekházak sokkal többet teljesítettek, mint amennyit vállaltak, s ez az egyetlen olyan terület, amelyen a fenntartók előleget is kaphattak. A tavaly támogatottak az idén a beadás után három nappal már kéthavi összeget megkaptak, egyetlen napra sem hagyták őket bizonytalanságban - mondta.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy az idén szigorítottak a gyerekházak által benyújtandó beszámolókon, a legalább háromfős stáb vezetőjének pedig felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie. Lehetőség van egy alapfokú végzettségű kisegítő foglalkoztatására is, vagyis például az egyik gyermek szülőjét is bevonhatják - tette hozzá, megjegyezte: a gyerekház nem bölcsőde, nem óvoda, hanem egy külön szolgáltatás, a nemzeti felzárkózási stratégia kiemelt része.

Sántha Péterné (Fidesz-KDNP), az eseménynek otthont adó Józsefváros alpolgármestere köszönetét fejezte ki a kezdeményezésért és kiemelte: a Magdolna-negyedben - ahol a legtöbb hátrányos helyzetű család él - óriási szükség van a gyerekházra. Az érintetteknek nagy segítség, hogy jó környezetben nevelhetik a gyerekeket, és mindent megkapnak ahhoz, hogy azok később a társadalom hasznos tagjává váljanak - jegyezte meg.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com