Több mint 330 ezren használták a Csongrád megyei határátkelőket a hétvégén

Az idén a legtöbb, 330 ezernél is több utazó használta a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, az utazók összesen 102 ezer járművel lépték át az országhatárt - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.Szabó Szilvia közölte, a várakozási idő Röszkén belépő irányban elérte a három órát, de kilépő oldalon is voltak olyan időszakok, amikor két órát kellett az utasoknak várakozniuk. A hétvégén a röszkei autópálya-határátkelőt használók száma meghaladta a 120 ezret, míg a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyet csaknem 150 ezren vették igénybe. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerb és a román társszervekkel együttműködve az átkelőhelyeket teljes kapacitáson működtette - tudatta a százados.

    
A megnövekedett forgalom oka, hogy a Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások szabadságra, a turisták pedig nyaralni indulnak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a következő hétvégéken ki- és belépő irányban is megnövekedett forgalom várható, azonban már a belépő forgalom lesz erősebb. Egy átlagos nyári napon 15-20 ezer utas veszi igénybe a röszkei autópálya-határátkelőhelyet, a nyári szabadságok időszakában ez a szám akár 60 ezerre is nőhet. Ezt az utóbbi években Csanádpalota is megközelítette.
    

Szükség esetén a gyorsabb átlépés érdekében Szerbia felé célszerű Tompa, Tiszasziget vagy Ásotthalom felé kerülni. Utóbbi két átkelő naponta 7 és 19 óra között vehető igénybe. Tiszaszigeten és Ásotthalmon csak szerb és uniós állampolgárok léphetnek át. Akik Romániába szeretnének utazni, választhatják a 24 órás nyitvatartással működő kiszombori, nagylaki vagy battonyai közúti határátkelőt.
    

A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal határinfó rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com