Több mint 430 településen folytatódik a szúnyoggyérítés

Ezen a héten az ország 436 településén és hét budapesti kerületben, összesen százezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.Mukics Dániel közleményben azt írta, hogy a folyókon levonult árhullám, az esős május és a hirtelen jött meleg miatt országos szúnyoginvázióról lehet beszélni. A következő hetekben továbbra is erős, néhol extrém szúnyogártalommal kell számolni, ezért a katasztrófavédelem a legfertőzöttebb területeken folyamatosan szervezi a védekezési munkálatokat - tudatta.

    
A következő napokban a Duna-menti településeken, Fejér, Tolna és Bács-Kiskun megyében, Szigetközben, Baja és Mohács térségében, valamint a Tisza-tónál folytatódnak a permetezések. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében, valamint a Dráva mentén is kiterjedt védekezés lesz a szúnyogok ellen jövő héten. Mint írták, a múlt szerdától vasárnapig tartó hőség miatt több településen is elmaradt a légi szúnyoggyérítés a Dunakanyarban, Csongrád megyében, Kaposvárnál és a Balaton partján. Az előző héten elmaradt légi kezelések pótlásáról a hét eleji rovarszakértői felmérések alapján döntenek a szakemberek, vagyis a tervezett program bővülhet. Az érintett önkormányzatok minden esetben egyedi értesítést kapnak a szúnyoggyérítés idejéről.
    

A szúnyoggyérítés heti programja a katasztrofavedelem.hu weboldalon érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

http://ujhazak.com