Több mint 45 millió adag gyümölcshöz jutnak a diákok az iskolagyümölcs-programban

A 2014/15-ös tanévben is folytatódik az iskolagyümölcs-program, amelynek keretében több mint 45 millió adag, közvetlenül a hazai termelőktől származó gyümölcsöt és százszázalékos gyümölcslevet osztanak szét a hazai általános iskolák 1-6. osztályos diákjai között - hangsúlyozta Bittsánszky Márton a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a programról rendezett konferencián szerdán Budapesten.

Az Európai Közösség 2009-ben indított Európai Iskolagyümölcs-programjának köszönhetően ma már több mint kétezer magyar iskolában 538 ezer diák jut rendszeresen gyümölcshöz, a program népegészségügyi jelentősége tehát rendkívüli – tette hozzá.

iskolagyumolcs

Bittsánszky Márton felidézte, hogy a programhoz Magyarországgal együtt 25 EU állam csatlakozott. A programot az EU legalább 50 százalékban finanszírozza.

Az MTI-nek a főosztályvezető-helyettes elmondta azt is, hogy a 2013/14-es tanévben 2,8 milliárd forintot fordítottak a programra Magyarországon, ebből mintegy 4,5 millió euró származott az uniós keretből. A következő, 2014/15-ös tanévben az EU 5,4 millió eurót, megközelítőleg 1,6 milliárd forintot biztosít a program támogatására, az állami forrás adatairól a költségvetés elfogadását követően lehet beszámolni – tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com