Több mint 71 ezer kilogramm adománnyal zárult a Magyar Vöröskereszt élelmiszergyűjtése

Több mint 71 ezer kilogramm tartósélelmiszer- és tisztítószer-adományt gyűjtött a Magyar Vöröskereszt december 6-án és 7-én országszerte.A Tesco 112 üzletében 71 577 kilogramm adomány gyűlt össze, 3000 kilogrammal több, mint az előző évben. A hétvége alatt országosan 380 vöröskeresztes munkatárs és 1353 önkéntes fogadta és rendszerezte a vásárlók hozzájárulásait az áruházakba kihelyezett gyűjtőpontokon - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.

   
A legtöbb, 8320 kilogramm élelmiszert Pest megye gyűjtötte, míg az áruházak számával átlagolva Győr-Moson-Sopron megyében adakoztak a legtöbbet az emberek, 1052 kilogrammot. Zala megyében 1027,5 kilogramm, Vas megyében 1004 kilogramm, Somogy megyében 930 kilogramm gyűlt össze, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében pedig a perselyes gyűjtés teljesített kiemelkedően.
    

A felhalmozott készletekből a Magyar Vöröskereszt dolgozói élelmiszercsomagokat készítenek, melyeket a megyei és területi szervezetek még az ünnepek előtt eljuttatnak a megyéjükben élő rászorulóknak. Idén egy lista is segítette az adományozni vágyók döntését, akik a tárgyi felajánlások mellett anyagilag is támogathatták a nehéz sorsúak téli ellátását. A szervezet a voroskereszt.hu oldalon is várta a támogatásokat. A felajánlásokból 893 ezer forint folyt be, amelyet a Gyermekszáj Étkeztetési Programjának finanszírozására fordítanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com