Több mint 90 milliárd forintos főösszeggel fogadták el Székesfehérvár költségvetését

Székesfehérvár közgyűlése csütörtöki ülésén elfogadta a város 2024. évi költségvetését, amelynek főösszege több mint 90 milliárd forint, és a bevétel több mint harmadát a helyi adók teszik ki.A 21 tagú képviselő-testület a napirendet megelőző közel egyórás szakpolitikai vita után 17 igen és 4 nem szavazat mellett fogadta el a vármegyeszékhely költségvetési rendeletét.

Székesfehérvár önkormányzatának idei saját bevétele 35,5 milliárd forint, ebből az iparűzésiadó-bevétel 26,8 milliárd forint. Számolnak 3,7 milliárd építményadó-bevétellel, illetve 60 millió forint idegenforgalmi adóval is, magánszemélyeknek továbbra sem kell helyi adót fizetniük.
    

Állami forrásból 11,4 milliárd forintot kap a város működtetésre, a hazai és uniós projektek finanszírozása pedig 6,7 milliárdot tesz ki. A kiadási oldalon működtetésre 50,6 milliárdot szán Székesfehérvár, ennek részét képezi a szolidaritási hozzájárulás is, amely több mint 8 milliárd forint. Intézmények fenntartására 22,8 milliárd forintot fordítanak, ebből az egészségügyi, szociális ágazatra 6,5 milliárdot, oktatásra 6,7 milliárdot, a kulturális ágazatra 5,4 milliárdot.
    

A több mint 30 milliárd forintnyi tervezett fejlesztés, felújítás legnagyobb része - több mint 24 milliárd forint - állami forrás bevonásával valósulhat meg. "Ez egy stabil, biztonságos működést, illetve komoly fejlesztéseket és bérfejlesztést tartalmazó költségvetés, továbbra is adósság és hitel nélkül" - jelentette ki a közgyűlést követő nyilatkozatában Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester, aki kitért arra is, hogy a költségvetés egymilliárd forint összértékű béremelést is tartalmaz.
    

A büdzsében rögzített gazdálkodási céltartalék 9,4 milliárd forint, ebből több mint 3 milliárd szabad felhasználású, vagyis célhoz nem rendelt biztonsági tartalék. Amint arra a városvezető rámutatott, az elmúlt évek nehézségei - járvány, háború, energiaárak - bebizonyították, hogy szükség lehet vis maior tartalékra is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com