Több mint ezer gyermek pályaválasztását támogatta a Felzárkózó Települések Program

Ötven hátrányos helyzetű kistelepülés iskoláiban több mint ezer hetedikes és nyolcadikos gyermek pályaválasztásához nyújtott támogatást a Felzárkózó Települések Program a most zárult, 2023/24-es tanévben, hogy a leszakadó térségekből érkező gyerekek középiskolai lemorzsolódását csökkentsék - közölték a program koordinátorai pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint az ország 300 legszegényebb településének felemelésére indított program egyik kiemelt feladata az iskolai lemorzsolódás csökkentése. A kistelepülések általános iskoláiból kikerülő gyerekek az otthonuktól távol tudják csak folytatni tanulmányaikat, sokan azonban nehezen illeszkednek be a városi intézménybe, az idegen környezet, a magasabb követelmény és a távolság miatt gyakran már a kilencedik évfolyamot sem tudják befejezni - írták.
    

Úgy folytatták, hogy a 2023/24-es tanévben első alkalommal végeztek pályaorientációs mérést a felzárkózó településeken: ötven iskola több mint ezer diákja vett részt a háromórás digitális teszten, amely számos képességet - többek között szövegolvasást, matematikát, logikát, memóriát, szem-kéz koordinációt - vizsgált, majd személyre szabott ajánlásokat tett arra, milyen irányban érdemes továbbtanulni.
    

A gyerekek több mint 90 százalékánál egyértelműen meghatározható volt, milyen terület iránt mutat érdeklődést, és ezzel összefüggésben milyen típusú munkában érhet majd el sikereket - tették hozzá. Az eredményeket a gyermekek családjai mellett a tanárok is megkapták, hogy a továbbtanulásról beszélgetve segítsenek megalapozott döntést hozni - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com