Több mint ezer robbanótestet találtak a földben Gyomaendrőd határában

Hétfőn érkeznek a tűzszerész szolgálat szakemberei a Békés megyei Gyomaendrődre, hogy az ott talált nagy mennyiségű, második világháborús robbanótestet kiemeljék a földből – tájékoztatta Várkonyi Melinda, a Honvédelmi Minisztérium (HM) tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szombaton az MTI-t. A beol.hu portál előzőleg - magát megnevezni nem kívánó helyi forrásra hivatkozva - azt írta: legalább ezerkétszáz bombát találtak.tűzszerészVárkonyi Melinda elmondta: amíg a tűzszerészek nem érkeznek meg, nem tudják megmondani, hogy hány robbanótest hever a földben és azt sem, hogy veszélyesek-e. A szakemberek az egész hetet Gyomaendrődön töltik majd, hogy kiemeljék a földből a robbanótesteket, de ha kell, tovább is a Békés megyei településen maradnak.

A - főként egykilós - német bombákat Gyomaendrőd külterületén, a Torzsásnak nevezett holtágban találták, a robbanótestek tehát nem veszélyeztetnek lakott területeket. A polgárőrség körülkerítette és őrzi a területet a tűzszerészek megérkezéséig. A beol.hu információi szerint a robbanótesteket egy fémdetektorral vizsgálódó csoport találta meg a területen. Várkonyi Melinda az MTI-nek megerősítette, hogy magánbejelentőtől értesültek a bombákról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com