Több mint félmilliárd forintos korszerűsítést végez a Pécsi Távfűtő Kft.

Uniós finanszírozású program keretében 550 millió forintos korszerűsítést hajt végre a Pécsi Távfűtő Kft. - jelentette be Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere és Vida János, a társaság ügyvezető igazgatója szerdán a baranyai megyeszékhelyen.

púCsizi Péter elmondta: a többségi önkormányzati tulajdonú társaság januárban nyert 275 millió forintos európai uniós támogatást, ennek segítségével 550 millió forintból 48 pécsi távfűtött épület kaphat önálló hőközpontot.

A beruházással hatékonyabbá válik, takarékosabban működhet a vállalat, így a rezsicsökkentési intézkedéseket is könnyebben hajthatja végre.

Vida János, a Pécsi Távfűtő Kft. (Pétáv) ügyvezetője arról szólt, hogy az 1647 családot érintő fejlesztéssel öt szolgáltatói hőközpontot szüntetnek meg, és felhasználói hőközpontokat alakítanak ki. Ennek következtében jelentősen csökken a hálózati és hőközponti energiaveszteség és a villamosenergia-felhasználás. Egy korszerű, takarékos, az adott épület egyedi fűtési igényeihez igazodó technológia valósul meg - mondta az ügyvezető.

Vida János az MTI kérdésére elmondta: a beruházás legfeljebb nyolc év alatt megtérül, az érintett több mint 1600 pécsi lakásban komfortosabbá válik a távhőszolgáltatás, és javul a társaság gazdálkodása. Az ügyvezető megjegyezte: további fejlesztéseket tervez a társaság, ugyanis a 31 ezer pécsi távfűtéses lakás negyven százaléka olyan épületben van, amelynek még nincs önálló hőközpontja, így szükség van további korszerűsítésekre.

A pécsi városvezetésnek az a célja, hogy az év végéig megvalósuló beruházás miatt feleslegessé vált, kisebb-nagyobb öt hőközpont épülete a jövőben közösségi funkciót kapjon. Ehhez, mint Csizi Péter bejelentette, a társaságnál már most jelezhetik a pécsiek, milyen célra használnák szívesen az ingatlanokat.

MTI

Hozzászólások

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

http://ujhazak.com