Több mint félmilliárdos táppénzcsalási kísérlet miatt emeltek vádat egy szegedi párral szemben

Üzemi balesetre hivatkozva 568 millió forint táppénzt igényelt egy szegedi pár, az ügyészség vádat emelt ellenük - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a férfit és élettársát különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérletével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

    
A férfi egy szegedi gazdasági társaság ügyvezetéséért vállalkozóként havi 180 ezer forint jövedelemben részesült, míg élettársa a cég alkalmazottja volt. 2018. június 29-től a férfi a korábbi tisztséget munkaviszonyban látta el, míg élettársa is a cég ügyvezetője lett. A nő havi bruttó 92 millió forintos munkabért tartalmazó munkaszerződést kötött élettársával.
    

A szerződés aláírása után négy nappal - egy előző napi üzemi balesetre hivatkozva - az illetékes kormányhivataltól baleseti táppénzt igényeltek a keresőképtelenség hét hónapjára. Az igényelt táppénz teljes összege 568 millió forint volt. Az elektronikus úton benyújtandó és kitöltendő nyomtatványokon a havi munkabér összegét "csak" 9,2 millió forintra tudták beállítani, ezért egy külön nyilatkozatot juttattak el a könyvelőnek a havi 92 millió forintos munkabérről.
   

A hatályos jogszabályok szerint a munkaszerződés szerinti munkabér összege lett volna a baleseti táppénz alapja, mivel a férfi a balesetet megelőzően nem rendelkezett 180 napi jövedelemmel. A kormányhivatal nem állapította meg a jogosultságot, az előtte folyamatban lévő eljárást felfüggesztette, így az állami költéségvetést vagyoni hátrány nem érte.
    

A pár a vádirat szerint fiktív nagyságú munkabért határozott meg, és valótlan okiratokat nyújtott be az 568 millió forint megszerzése érdekében. A korábbi időszakban a pár 10 milliós éves bevétellel működő cégnek havonta 250 millió, évente legalább 3 milliárd forintos árbevételt kellett volna elérnie ekkora munkabér kifizetéséhez - tudatta a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com