Több mint húsz intézményhez telepített napelemrendszert a szegedi önkormányzat

Huszonegy intézményhez telepített napelemrendszert a szegedi önkormányzat, a beruházással jelentősen csökkenthető a vásárolt villamos energia mennyisége - jelentette ki Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester hétfőn.A politikus a Móra Ferenc Múzeum külső raktárbázisánál tartott sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzat a Zöld város programhoz illeszkedve folyamatosan korszerűsíti intézményei energetikai rendszereit, és energiafelhasználásában növeli a megújuló források részarányát.
    

Az alpolgármester emlékeztetett, tavaly a Szegedi Vízmű Zrt. telephelyein 165 millió forintból alakítottak ki napelemrendszereket, melyeknek köszönhetően a többségi önkormányzati tulajdonú cég energiafelhasználásának több mint 60 százalékát megújuló forrásból fedezik. Idén az önkormányzat saját forrásból 222 millió forintból 21 intézményéhez telepített napelemrendszereket.


A tíz óvoda, hét művelődési ház mellett a dorozsmai temetőnél, az IH Rendezvényközpontnál, a krematóriumnál, valamin a múzeum külső raktárbázisánál épült napelemes rendszer. Ezek közül három a legnagyobb, 50 kW-os névleges teljesítményű háztartási méretű kiserőmű. Az erőművek teljes névleges teljesítménye 463 kW - közölte Kovács Tamás.
    

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az intézményeknél a napelemek telepítése mellett megvalósított energetikai korszerűsítésekkel együtt 70 százalékos megtakarítás érhető el az energiafelhasználásban - mondta az alpolgármester. Fogas Ottó múzeumigazgató közölte, a közgyűjtemény épületeinek többsége belvárosi műemlék, így azoknál nem telepíthetők az ingatlanokra vagy azok mellé napelemek. A külső raktárbázis épülete mellett azonban kialakítható volt egy kiserőmű.
    

A raktárbázis éves villamosenergia-számlája 6-7 millió, gázszámlája 12-13 millió forint. A napelemek telepítése, valamint a hűtési, fűtési és melegvíz-előállító rendszer saját forrásból megvalósuló korszerűsítésének köszönhetően ez a számítások szerint 3-5 millió forintra csökken - közölte az muzeológus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com