Több mint kétezer Kárpát-medencei külhoni fiatal ünnepel Budapesten

Több mint kétezer Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista vesz részt a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepségén Budapesten október 21. és 23.

között - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.Mint írták, a Rákóczi Szövetség egyik legismertebb és legnagyobb hagyományú ifjúsági rendezvénye 1992 óta a Gloria Victis emlékünnepség, amelynek legfőbb célja, hogy a forradalom és szabadságharc emlékét átadja a fiataloknak a helyszínekhez és élményekhez kapcsolva.
    

Az emlékünnepségre a Rákóczi Szövetség több mint kétezer, koronavírus elleni védettséggel rendelkező diákot hívott meg középiskolai és egyetemi szervezetei képviseletében. Hozzátették: a háromnapos rendezvény központi helyszíne a Műegyetem, programjai azonban sok szálon futnak. A helyszínek között szerepel az Országház, a 301-es parcella, de lesz dunai hajózás, történelmi vetélkedő, városnézés, előadás, filmvetítés, középiskolás Légy-Ott! könnyűzenei koncerttel.
   

A rendezvény csúcspontja az október 22-én tartandó - az állami ünnepségsorozat részét képező - műegyetemi ünnepség, az azt követő fáklyás felvonulás és a Bem téri koszorúzás. A műegyetemi ünnepségen Novák Katalin családokért felelős miniszter, a Bem téri megemlékezésen Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár mond ünnepi beszédet.
    

A tájékoztatás szerint a Rákóczi Szövetség Diákutaztatási programja támogatásával 348 Kárpát-medencei középiskola 18 ezer diákja emlékezik október folyamán - honismereti kirándulásokkal összekötve, történelmi emlékhelyeken, rendhagyó történelemórák keretében - az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com