Több mint kétezren kapnak Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjat

Az érvényes pályázatot benyújtók negyvenhat százaléka, több mint kétezer pályázó nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjait idén - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal csütörtökön az MTI-vel.A közleményben azt írták, a túljelentkezés kétszeres volt: több mint 4400 pályázat érkezett, mintegy 5,5 milliárd forint ösztöndíjigénnyel. A program négymilliárd forintos keretösszege a tavalyi évhez képest tizenhárom százalékkal több ösztöndíjas támogatását tette lehetővé - emelték ki.

  
Ismertették, a nyertesek nettó 50-300 ezer forint támogatást kapnak öt, illetve tíz hónapon keresztül. A nyerteseket fogadó felsőoktatási intézmények pedig a saját pályázóik által elnyert ösztöndíj 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatást kapnak. A kiírásra a programban részt vevő huszonöt felsőoktatási intézmény valamelyikében eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytató alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók pályázhattak.


A program célja, hogy az egyéni kutatói-alkotói kiválóság támogatásával fokozza az egyetemek tudományos teljesítményét. A 2016 óta eddig több mint 6600 ösztöndíjat ítéltek oda - olvasható a közleményben. Kitértek arra is, a felsőoktatásba most belépő diákoknak kiírt pályázaton tíz százalékkal többen kaptak ösztöndíjat, mint tavaly.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com