Több mint négyszáz településen folytatódik a szúnyogírtás

Több mint négyszáz településen - 140 ezer hektáron - folytatódik a szúnyoggyérítés augusztus első hetében - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.A következő napokban a Duna mentén a Szigetközben, Komárom, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében, valamint a főváros egyes kerületeiben védekeznek földi módszerrel a kifejlett szúnyogok ellen - közölték.

    
Békés és Csongrád-Csanád megyében, valamint Sopron térségében szintén földi kezeléseket terveznek a szakemberek, légi gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében, továbbá Szolnok térségében lesz. A Tisza-tó melletti településeken a még mindig jelentős "szúnyogártalom" miatt mindkét eljárást alkalmazni fogják - tették hozzá.
 

A szúnyoglárvák elleni védekezéshez biológiai úton előállított készítményeket használnak: közvetlenül a vízbe juttatják a baktérium által termelt speciális fehérjekészítményt, amely az alkalmazott dózisban csak a szúnyoglárvákra hat. A kifejlett szúnyogok elleni kémiai készítmény a mezőgazdaságban is elterjedt, jól ismert piretroid típusú hatóanyagot tartalmaz.
    

A szúnyogok érzékeny rovarok, így az ellenük való védekezéshez szükséges hatóanyagból hektáronként kevesebb mint egy grammot kell kijuttatni - jelezték. A készítmény melegvérűekre, emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt, hatására csak az érzékenyebb rovarok pusztulnak el - hangsúlyozták. Elővigyázatosságból az érintett területeken bejelentett méhészeket értesítik a kezelések pontos időpontjáról, az önkormányzatok pedig a lakosságot tájékoztatják. A szúnyogirtás heti programja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com