Több mint ötvenezer kukára kerül azonosítóchip Szegeden és környékén

Huszonnégy településen ötvenkétezer kukára kerül egyedi azonosítóchip a Dél-Alföldön, az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől a regionális hulladékgazdálkodási rendszer hatékonyságának javítását várják.BinControl KftAz országban az elsők között létrehozott azonosító rendszerről tartott pénteki sajtótájékoztatón Rupp Tamás, a BinControl Kft. ügyvezetője elmondta, a gyűjtőedényekre kerülő jeladók azonosak a kisállatokba - kutyákba, macskákba - ültetett chipekkel, csak egy időjárásálló műanyag tok védi azokat.

A gyűjtőautókon egy vevőegységet helyeznek el, így minden kuka ürítésének idejét és - a GPS-koordináták alapján - pontos helyét is rögzítik. Abban az esetben, ha egy kukán nincsen jeladó, automatikusan egy fényképfelvétel is készül, ha pedig az eset többször is megismétlődik egy helyen, kivizsgálják, ki az aki díjfizetés nélkül veszi igénybe a szolgáltatást - közölte a szakember.

Hozzátette: a módszerrel így kiszűrhetők a "potyautasok" és azok is, akik a szerződésükben szereplőnél több vagy nagyobb kukát helyeznek ki. A megoldás további előnye, hogy a lopott kukákat is könnyebb megtalálni, a chipekből kiolvasható egyedi azonosítók segítségével.

A jeladók felszerelése az érintett településeken elkezdődött, várhatóan december közepéig be is fejeződik, díjmentes, tehát sem a lakosoknak, sem a cégeknek nem kell érte fizetni - hangsúlyozta az ügyvezető. Az azonosító rendszer kialakítása a harminc Csongrád és két Bács-Kiskun megyei településen 1,768 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával zajló hulladékgazdálkodási projektnek, amelyben szerepel még új gyűjtőjárművek, munkagépek és hulladékgyűjtő edények beszerzése is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com