Több száz milliós csalás miatt emelt vádat a bajai ügyészség

Több száz milliós csalás ügyében emelt vádat a Bajai Járási ügyészség egy különös visszaeső férfival és társaival szemben - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleményben kedden.A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy különös visszaeső férfival szemben, aki hamis üzleti ígéretekkel, továbbá fejlesztési célú, vissza nem térítendő támogatások elnyeréséhez pályázatírás és menedzselés ígéretével társai segítségével 14 és 400 millió forint közötti összegeket csalt ki áldozataitól. Amikor fél évre eltűnt, ügyfeleik előtt társai külföldi kiküldetésre hivatkoztak, holott a férfi valójában börtönben volt.

  
A vádirat szerint a mezőfalvai férfi 2016 decemberétől 2018 októberéig, korábbi jogerős börtönbüntetése megkezdéséig vissza nem térítendő támogatások megszerzése érdekében pályázatok írását és beruházási projektek intézését ígérte céges ügyfelei részére. Vállalatirányítási, informatikai és logisztikai rendszerek kialakítására, feldolgozóüzem létesítésére, továbbá hotel- és kikötőkomplexum megvalósítására irányuló pályázatok lebonyolítását vállalta. A férfinak az ígért feladatok elvégzése valójában nem állt szándékában, arra lehetősége sem volt, célja kizárólag a sértettek pénzének megszerzése volt. Egyik vádlott-társát rávette arra is, hogy céget alapítson azért, hogy később a cég nevében csalárd módon megbízást vállaljon.
    

A vádlottat a csalásokban közreműködő másik társa széleskörű, magas kapcsolatokkal rendelkező, sikeres pályázati menedzserként mutatta be az ügyfeleknek. A bizalom megnyerése érdekében a megbízási szerződések aláírása és a megbízásidíj-előlegek átadása közjegyző előtt történt. Az előleg címén kicsalt összegek több esetben menet közben emelkedtek, mert a férfi magasabb pályázati összeg megszerzésével kecsegtetve egyre magasabb díjelőlegre tartott igényt. Egyik ügyfelüktől ezzel a módszerrel társaival összesen 400 millió forint projektelőleget sikerült kicsalniuk.
   

A csaló férfi egy barátja bizalmával is visszaélt, amikor vissza nem térítendő támogatás elnyeréséhez segítséget ígérve 14 millió forinttal csapta be, további 9 sértettet pedig 20 és 80 millió forint közötti összegekkel rövidítette meg. Amikor a férfinak 2018 októberében egy korábbi csalás miatt fél évre börtönbe kellett vonulnia, társai a vállalásokat sürgető ügyfelek előtt valótlanul külföldi kiküldetésre hivatkozva igyekeztek haladékot nyerni.  
    

Az ügyészség a különös visszaeső férfit és három társát üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja, ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A más ügyben kiszabott börtönbüntetését töltő vádlott és szabadlábon lévő társai bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni - tudatta a főügyészség közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com