Többfelé sok esőre, estétől néhol havazásra kell készülni

A hétvégén szeles, borús, csapadékos időjárásra kell készülni. Néhol jelentős mennyiségű eső is lehullhat, estétől néhol havazás is lehet.weatherAz Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggel az MTI-hez eljuttatott figyelmeztetése szerint pénteken a Dunántúlon és az ország északi harmadán a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége 10-20 milliméter között alakul.

Az intenzívebb csapadék napközben és este egyre inkább az északi vidékekre lesz jellemző - tették hozzá.

Estétől nemcsak az Északi-középhegységben, hanem az attól északabbra fekvő tájakon is havazás válthatja fel az addigi esőt. Ennek során néhány centiméternyi vizes, tapadó hóréteg alakulhat ki - írták. Az országos, középtávú előrejelzése szerint pénteken a legalacsonyabb hőmérséklet plusz 3-8 Celsius-fok között, a legmagasabb hőmérséklet 5-10 fok között alakul.

Szombaton napközben a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Estefelé viszont északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és főként este, az északi területeken már eső is lehet. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4, a maximum-hőmérséklet 6-10 fok között valószínű.

Vasárnap eleinte többfelé várható eső, az Északi-középhegység magasabban fekvő részein havas eső, hó is lehet. Délután már csak az ország északkeleti harmadán eshet, a Dunántúlon már kisüt a nap. A leghidegebb órákban 0-5 fok lehet. Nappal általában 9-14 fokig melegszik a levegő, legfeljebb északkeleten lehet egy-két fokkal hűvösebb - olvasható az előrejelzésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com