Többmilliós csalási ügyben emelt vádat a szigetvári ügyészség

Jelentős kárt okozó csalás miatt emelt vádat a Szigetvári Járási Ügyészség két baranyai férfi ellen, akik olyan kukoricára kötöttek adásvételi szerződést, amellyel nem rendelkeztek.A Baranya Megyei Főügyészég keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016 tavaszán a szlovén sértett Magyarországon nagy mennyiségű kukoricát akart vásárolni. Közvetítőkön keresztül került kapcsolatba két baranyai férfival, akik azt állították, hogy cégük jelentős - 20 ezer tonna - kukoricával rendelkezik.

    
A két vádlott 8500 tonna kukoricára kötött szerződést a sértettel, vállalva, hogy a kukoricát határidőre leszállítják a kért olaszországi címekre. A felek abban állapodtak meg, hogy a vevő 500 tonna kukorica 8500 eurós vételárát a szállítás előtt előlegként átutalja - ismertette a vádhatóság. Azt írták: a szerződéskötés után azonban a sértett "elbizonytalanodott", hogy a vádlottak rendelkeznek az elegendő mennyiségű kukoricával, ezért a két férfi egy baranyai társaság kukoricatárolójához vitte a sértettet, ahol úgy mutatták meg neki az ott tárolt több ezer tonna terményt, mintha a sajátjuk lenne.
   

A sértett ezután 27 ezer eurót - 8 millió 370 ezer forintot - utalt a vádlottak számlájára. A tényleges vételár 27 millió forint lett volna - részletezte az ügyészség. Az utalást követően a vádlottak a kukoricát nem szállították le, ez már a szerződés megkötésekor sem állt szándékukban, és arra lehetőségük sem volt - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com