Tóbiás: a háromigenes népszavazás a választás szabadságáról szól

A választás szabadságáról szól a háromigenes népszavazás, amely annak kifejezése, hogy az emberek nem elégedettek a dolgok alakulásával - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.mszpTóbiás József arra utalt, hogy párttársa, Nyakó István, akinek a vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatos népszavazási kérdését szerdán hitelesítette a Kúria, korábban egyeztetett a földügyben népszavazást kezdeményező Gőgös Zoltán MSZP-elnökhelyettessel és az állami bérplafonról népszavazási kérdést benyújtó Kész Zoltán független országgyűlési képviselővel, hogy közösen gyűjtik össze a kérdésenként szükséges 200 ezer aláírást.

Az MSZP elnöke azt mondta, hogy az elmúlt öt évben a hatalom korlátozta az embereket abban, hogy a saját ügyeiket érintő kérdésekben véleményt mondjanak. Nem kérdezték meg az embereket akkor, amikor úgy döntöttek, hogy elveszik az állami tulajdonban lévő földeket, arról sem kérdezték meg őket, hogy rendben van-e az, hogy míg a magyar átlagjövedelem nem éri el az európai átlagot, addig milliós fizetéseket adnak saját maguknak, és arról sem, hogy egyetértenek-e a vasárnapi zárva tartással - fogalmazott.

Tóbiás József szavai szerint a kormány keresi a jogi lépéseket, hogy megakadályozza a népszavazást, de a választók szeretnék elmondani, hogy mit gondolnak ezekről a kérdésekről. Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselő azt mondta, hogy a kormány nem tanult korábbi hibáiból.

A négyzetméterenkénti tízezer forintos helypénz kiszabása, valamint annak szabályozása, hogy hol lehet aláírást gyűjteni, a demokrácia sárba tiprása - fogalmazott. Gőgös Zoltán hangsúlyozta: "a termőföld rablása ellen minden eszközzel fel kell lépni", ennek leghatározottabb eszköze, ha az "ország mondja ki ellenvéleményét" - fűzte hozzá.

Nyakó István szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy a vasárnapi zárva tartás három szabadságról szól. Egyrészt a vásárlók szabadságáról, akik szabadon dönthetnek arról, hogy szeretnének-e vásárolni vasárnap. Ezen kívül a bolti eladók szabadságáról, akik eldönthetnék, hogy otthon maradnának-e vagy esetleg dupla bérért vagy egy szabadnapért dolgoznának vasárnap is.

Harmadrészt a vállalkozók szabadságáról szól a választás, akik szintén dönthetnének arról, hogy bezárják-e boltot vagy nem - fejtette ki. Nyakó István kijelentette: megkezdődött a Fidesz visszavonulása, hiszen a miniszterelnök bejelentette, hogy konzultálni fognak a kérdésben az érdekvédőkkel.

Kifogásolta, hogy ezt a lépést nem korábban tették meg, majd arról beszélt, hogy "ki fogják nyitni maguktól vasárnap az üzleteket", mert egy "despotikus hatalom" nem viseli el azt, hogy a nép a szemébe vágja, hogy rossz döntést hozott.
A sajtótájékoztatót megelőzően az Új Nemzedék Központ tagjai "Független és Kész" valamint IMF-banditák feliratú táblákkal vonultak fel.

A vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezéssel és a másik két népszavazási kezdeményezéssel - a föld állami tulajdonban tartásával és a bérplafon kérdésével - jött létre a párt háromigenes népszavazás beadványa.
Az MSZP így pár nap múlva elkezdheti az aláírásgyűjtést, 120 nap alatt 200 ezer aláírást kell gyűjteni a referendum kiírásához.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com