Toborzóparancsnok: az önkéntes katonai szolgálat egyedülálló lehetőség a munkaerőpiacon

Egyedülálló lehetőséget kínálunk a munkaerőpiacon, az önkéntes szolgálatban ki lehet próbálni a katonaéletet - fogalmazott Durgó Tamás alezredes, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Paracsnokság parancsnoka szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.Az alezredes elmondta, minden vármegyében van toborzóiroda, és évente több száz rendezvényen jelenik meg a Magyar Honvédség. Bár 18-tól 65 éves korig lehet jelentkezni, most a célcsoport a fiatalság, hiszen "a magyar honvédség már egy high-tech honvédség, 21.

századi haditechnikai eszközökkel, és az online világban nevelkedett fiatalok könnyebben megtalálják az összhangot egy több tíz tonnás mozgó számítógéppel, ami egy Leopard harckocsi" - magyarázta Durgó Tamás.
    

Hozzátette, bármilyen iskolai végzettséggel, bármilyen szakmából érkezőnek tud feladatot, szolgálati lehetőséget adni a honvédség, és nemcsak a férfiakat várják, hanem "a kalandvágyó hölgyeket" is. Az alapkiképzés öt hét; a rendszer tavaly szeptembertől egységes lett, így a jelöltek sokkal hamarabb kerülnek be, ráadásul a lakóhelyükhöz a legközelebb - hangsúlyozta a parancsnok. Közölte: minden vármegyében indul alapkiképzés, minden hónapban több száz bevonuló van.
    

"A tartalékos forma sokkal lazább kötelék, mint a hivatásos szolgálat, ezt munka vagy tanulmányok mellett is lehet folytatni, sőt, ha valaki hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, akkor a honvédség igyekszik a kiképzést és a szolgálatot az iskolai elfoglaltságaihoz igazítani" - fejtette ki Durgó Tamás. Hozzátette, aki megismerkedett a tartalékos formával, az választhatja később a szerződéses hivatásos formát. Tavaly több mint négyszázan döntöttek így.
    

Az érdeklődők az iranyasereg.hu karrieroldalon teljes körű tájékoztatást kapnak, minden hónapban van bevonulás, bármikor fel lehet keresni a toborzóirodákat - hívta fel a figyelmet. Az alezredes kérdésre kitért arra, hogy a Honvéd Kadét Programhoz már több mint százhúsz középiskola csatlakozott, és több mint hatezer diák van a kadétrendszerben. Ők ösztöndíjat kapnak, valamint katonai alapismeretekkel bővül a tudásuk. Közülük aztán sokan jelentkeznek a katonai tanintézményekbe - tette hozzá.
    

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Durgó Tamás arról is beszélt, hogy már 11 500 feletti a tartalékos állomány létszáma, 2030-ra a cél 20 000 fő. Az önkéntes katonai szolgálatra folyamatosan hívják be a tartalékosokat, mindig konkrét feladatra, ez lehet például határvédelem vagy mint a járvány idején, kórházszolgálat - részletezte a parancsnok. Megjegyezte, mindig megkérdezik az önkéntest, tudja-e vállalni a feladatot, hiszen ez rugalmas szolgálat. Március 13-án indul a legközelebbi kiképzés, erre március 3-ig lehet jelentkezni, de a toborzás folyamatos - mondta Durgó Tamás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com